Hamilton "számolja a napokat", amíg a Mercedes dolgozik
A Mercedes Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton elmondta, „számolja a napokat”, amíg a csapat fejlesztéseket hoz az autóra, miután az Azeri Nagydíjon idei legrosszabb eredményét érte el.
Hamilton az ötödik helyre kvalifikálta magát, majd hamar kiállt a bokszba a kemény keverékekért, de rajtavesztett, amikor Nyck de Vries balesete miatt a következő körben beküldték a biztonsági autót. Végül a hatodik helyre jött vissza, mikor az újraindítás után elment csapattársa, George Russell mellett, de Carlos Sainzt már nem tudta utolérni.
Végül 46,1 másodperccel a győztes Sergio Perez mögött a hatodik helyen ért célba és a verseny után a Sky Sports F1-nek nyilatkozva elmondta, alig várja már, hogy Imolába megérkezzenek a Mercedes rég várt fejlesztései.
„Komoly felkészülés volt pár napig a gyárban, mielőtt idejöttünk és igen, elég büszke vagyok a csapatra, nagyszerű a hozzáállásuk, igazi győztesek, akik a fejlődésre és arra koncentrálnak, hogy oda jussunk, ahova tudjuk, hogy el tudunk, csak kell hozzá még pár lépés.”
„Nem hiszem, hogy bármilyen hibát elkövettünk, vagy volt valami lecke, nem volt semmilyen kudarc, egyszerűen el kell jutnunk a célunkhoz. A garázsban mindenki pozitívan áll hozzá és a fejlesztések remélhetőleg sokkal jobban a harctérre helyeznek minket.”
„Várunk már pár futam óta rájuk, szóval főleg számoljuk a napokat, a heteket. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen jó lesz az új csomag, de azt igen, hogy valami újnak a kezdete lesz számunkra. Miamiban jobban mehet majd, tavaly ott elég sokat pattogtunk.”
Horner válaszolt Verstappennek, ezért reagáltak rosszul de Vries balesete után
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.