Hamilton számára lassan az a normális, ha valamilyen műszaki gond jelentkezik

Hamilton számára lassan az a normális, ha valamilyen műszaki gond jelentkezik

Lewis Hamilton a szombati időmérőt követően fogalmazta meg a fentieket, jelezve, hogy lassan nem tud mást tenni, mint megszokni a sorozatos gondokat. Toto Wolff megérti versenyzőjét, de továbbra sem kezdenek el bűnbakot keresni és példát statuálni,...

A W07 egy domináns gépezet, de mostanában sokszor kerül porszem a fogaskerekek közé. Wolff szerint nem kellene elfelejteni, hogy emberi lények állnak a háttérben, és ebből kifolyólag természetes, hogy hibák történnek. „Ez az autó, a motor, minden, amit látnak, emberi lények produktuma”- mondta Wolff magasztosan Monacóban.

„Ezeknek az embereknek köszönhetően nyertünk meg kit tudja hány futamot, két címet, és ők a legjobbak. Senki mással nem akarnék dolgozni. Kemény időket élünk, és úgy akarom folytatni a továbbiakban, ahogy korábban is tettük. Senkit sem hibáztatunk, hanem megpróbáljuk feltárni a probléma gyökerét, és próbálunk nem hibázni újfent. Ez nagyon fontos.”

„Nagyon könnyű lenne azt tenni ilyen körülmények között, hogy iszonyatos nyomás alá helyezzük őket, valakit letolunk, és reménykedünk, hogy beválik. De mi nem így dolgozunk. Támogatnod kell őket és fel kell hatalmaznod őket – leginkább ilyen körülmények között, semmint fordítva. Ugyanezt várom el Dr. Zetschtől is.”

Hamilton egyre frusztráltabb a fejlemények miatt, dühítik a sorozatos műszaki gondok. „Egyszerűen csak próbálom tartani magam. Egyre csak előrébb és előrébb haladunk a bajnokságban, és egyre több és több a probléma. Ez már kezd normává válni számomra.”

Főnöke megérti a háromszoros bajnokot, hiszen nem tudják kiszolgálni egy olyan autóval, mint amit megérdemelne, és amit kapott az előző években.

„Lewis mindig is kimondja, mit gondol és érez, és ha rossz napja van, akkor ezt láthatják is. Rendben van – ő ilyen karakter. Egyes versenyzők esetében látod a frusztrációt, míg mások esetében nem. Egyértelmű, hogy mindnyájan szomorúak vagyunk a helyzet miatt, és ezek a kis gonosz manócskák tönkreteszik a teljesítményünket”- idézte a Motorsport.com.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING