„Hamilton számára könnyebb Verstappen ellen versenyezni, mint Rosberg ellen volt”

Lewis Hamilton idén Max Verstappen vív komoly csatát a végső győzelemért, a korábbi F1-es pilóta Gerhard Berger pedig úgy véli, a britnek könnyebb ellene harcolnia, mint korábban Nico Rosberg ellen volt.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Az idei év eddig Max Verstappen és Lewis Hamilton világbajnoki harcát hozza, amelyben pillanatnyilag a holland pilóta áll jobban, viszont mindössze 4 pont a különbség kettejük között.

A korábbi Forma-1-es versenyzőt, jelenlegi DTM-főnök Gerhard Bergert arról kérdezte a német Sport1, hogy szerinte ki ellen volt könnyebb dolga Hamiltonnak: egy másik csapatban versenyző pilóta ellen, mint Verstappen, vagy egy lázadó csapattárs ellen, mint Nico Rosberg.

Még több F1 hír:

„Lewis számára sokkal könnyebb Max ellen versenyezni. Ha egy másik csapat pilótája ellen küzdesz, akkor minden azon múlik, hogy előtte érsz-e célba. De ha ez nem is sikerül, akkor sem veszted el az imidzsedet, mert lehet, hogy a riválisod egy jobb autóban ül.”

„De ha például Nico Rosberg veri meg ugyanannál a csapatnál versenyezve, az már sokkal inkább megszégyenítés, mintha egy másik autóban verne meg.”

Amikor Bergert arról kérdezték, hogy egyre többet hibázik-e Hamilton és a Mercedes a Verstappen és a Red Bull jelentette nyomás miatt.

 

„Nem hiszem, ilyen extrém nyomás alatt is jól teljesít Lewis. Bakuban tudta, hogy az utolsó rajtnál mindent kockára kell tennie a győzelemért, egyszerűen rosszul sült el a dolog, de megesik az ilyen.”

„Az viszont érdekes, hogy néha a Mercedes gyengül a Red Bull jelentette nyomás miatt. Ilyenkor pedig érkezik a Ferrari, vagy a McLaren végez szuper munkát Norrisszal. Sőt, akár Gasly is odaérhet az élmezőnybe az AlphaTaurival. De pontosan erre a fajta izgalomra van szüksége a Forma-1-nek és a rajongóknak.”

Amikor Wolff Mercedes-ülést ajánlott Giovinazzinak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger Sennáról és Verstappenről: „Senna még mindig különleges számomra”
Következő cikk Räikkönen 300 millió értékű karórát használ

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország