Hamilton: Suzuka lenne a kedvenc pályám? Nem emlékszem erre...
Még nincs bebiztosítva a Mercedes számára a konstruktőri második hely, ennek apropóján arról faggatták Lewis Hamiltont, hogy a kedvenc pályáján a Ferrari előtt végezhetnek-e. A brit bajnok kiemelte, hogy szereti Japánt, de nem emlékszik, hogy ez lenne a favorit versenyhelyszíne.
Mindössze 24 pont választja el a Mercedest a Ferraritól, és tekintve a maranellói alakulat elmúlt két futamon nyújtott teljesítményét, Hamilton és Russell joggal aggódhat, hogy végül elveszítik ezt az előkelő helyezésüket.
Lewis Hamilton korábban többször is jelezte már a Forma-1 rajongóinak, hogy Suzuka az egyik kedvenc versenyhelyszíne, ám erre nem igazán emlékszik a hétszeres bajnok, aki habár szereti a japán pálya vonalvezetését, néhány másik pályát azért talán mégis jobbnak tart.
„Borzalmas a memóriám” – tért rá a suzukai emlékeire Hamilton, aki a saját kijelentéseire sem emlékszik. „Nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy ez a kedvencem. Azt hiszem, minden versenyzőnek az egyik kedvenc helyszíne.”
„Ez az a történelmi pálya, ahol sok évvel ezelőtt Ayrton és Alain versenyzett. Hihetetlenül jó pálya, ahol igazán élvezni lehet a vezetést. És ez egy olyan gyönyörű ország is. És aztán a pálya egyszerűen az egyik legnagyszerűbb pálya, amit a naptárban megtapasztalhatunk. Szóval csak remélem, hogy az autónk működik rajta.”
Ami az erőviszonyokat illeti, a Red Bullt ismét az élre várják, míg a Ferrari inkább a harmadik erő lehet az eddigi kommunikáció alapján. Ezek tükrében a Mercedes sajátíthatja ki a második sort, ám szombatig még sok víz lefolyik a Dunán.
A Mercedes legnagyobb riválisa Suzukában ismét a Ferrari lehet, ám Sainz nem igazán derülátó az esélyeiket illetően, hiszen a 2023-as autójuk gondjai továbbra is jelen vannak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.