Hamilton: „Sokat beszélek verseny közben? Nem hiszem...”

Lewis Hamilton nem ért egyet azokkal a kritikákkal, miszerint túl sokat beszélne az F1-es versenyek ideje alatt, mint tette azt legutóbb a Francia Nagydíjon. A Mercedes nagyon hálás, hogy egy kiváló versenymérnöke van.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 in the paddock

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lewis Hamilton Nico Rosberg visszavonulásával még kényelmesebb helyzetbe került a Forma-1-ben a Mercedesnél. A brit bajnok mellett Valtteri Bottas összességében nem jelent nagy nyomást, és noha a finn idén igen erősen kezdett, és úgy tűnt, ez egy másfajta év lehet számára, a címvédő szép lassan egy komoly előnyre tesz szert az első helyen.

Még több F1 hír:

A brit bajnok a Francia Nagydíjon sem adott esélyt a csapattársának, ahogyan a Ferrarinak és a Red Bullnak sem. Sebastian Vettel azonban még mindig hisz a bajnoki címben, akárcsak Bottas, aki arról számolt be, hogy az idei idénye egyértelműen pályafutása legjobbja. Igaz, ennek még messze nincs vége.

Hamilton a francia futamon a kényelmesebb helyzete és a nagyobb előnye ellenére sokat rádiózott a csapatával a gumikról, a körülményekről, és minden másról. Emiatt kapott némi kritikát is, de szerinte ez egyáltalán nem volt „sok” tőle.

„Nem hiszem, hogy többet beszélnék a versenyen… Amikor ott ülsz az autóban, akkor nagyon egyedül érzed magad. Persze ilyenkor magadban is beszélhetsz, de abból semmi jó nem sül ki. Szóval minden alkalommal, amikor úgy érzed, ki akarod fejezni magad a körülötted lévő dolgokról, akkor beszélsz, és mindez segíthet abban, hogy átvészeld a helyzetet. Ugyanakkor nem hiszem, hogy sokkal többet beszélnék, mint más.”

„A legutóbbi versenyen többnyire az információkra támaszkodtam. A versenymérnököm pedig fantasztikusan kezeli ezt, és sokszor nagy a zűrzavar odakint a falnál, mert mindenki csak közli vele az információkat, hogy mit mondjon el nekem. Ő azonban tökéletes abban, hogy megszűrje a lényeget, és csak azt adja át, ami igazán fontos és szükséges. A legjobb szűrőember, aki mindig nyugodt és koncentrált. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ő van mellettem, mert mindig tudja, hogy mit és hogyan adjon át. És hangsúlyozom, nem hiszem, hogy többet beszélnék.”

„Egy hihetetlen utazáson mentünk keresztül. Voltak hullámvölgyek, de ami igazán csodálatos, az az, hogy olyan emberekkel dolgozunk együtt, akik igencsak érzelmesek. Nehéz hétvégéink vannak, miközben adott esetben letörten megyünk haza, majd üzeneteket írunk egymásnak, és a következő napokban csak küszködünk. Együtt haladunk ezen az úton, majd találkozunk a pályán, és ugyanazt az utat járjuk be, ugyanazt az irányt követve. A múltban különböző mérnökökkel dolgoztam együtt, és őszintén mondom, soha nem volt mellettem még egy olyan ember, akivel ennyire megértetnénk egymást. Nagyon fontos a kapcsolat, és az, hogy mindez jól működjön.”

„A mérnököm soha nem vezetett F1-es autót, de az elsajátított tudással és az egymás közötti megértéssel mindezt ki tudjuk egyenlíteni. Jól ismerjük már egymást, és soha nem volt harcunk a másikkal. Mindig ugyanazért a célért dolgozunk. Kedvelem őt, és senki mással nem akarok dolgozni, csak vele. És ezt most le ne írják, hogy azt mondtam, nagyon kedvelem őt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Milyen lenne számodra az ideális Forma-1?
Következő cikk Magnussen „félelmetes” üvöltözése: LIKE A BOSS

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország