Hamilton: „Senkinek nincs joga azt mondani, hogy fogjuk be!”

Lewis Hamilton Bahreinben bebizonyította, hogy továbbra sem riad vissza a küzdelemtől a pályán. A hétszeres világbajnok ugyanakkor a pályán kívül is harcol, amit még a futamgyőzelmekért vívott csatáknál is fontosabbnak tart.

Hamilton: „Senkinek nincs joga azt mondani, hogy fogjuk be!”

Bár Lewis Hamilton már gyakorlatilag mindent elért F1-es pályafutása során, a Mercedes brit versenyzője úgy érzi, még rengeteget kell tennie azért, hogy a sport világában mindenki egyenlő feltételekkel indulhasson.

„A tavalyi évet a legbátrabb évemnek nevezném” – nyilatkozta Hamilton a SkySports riporterének. 

Még több F1 hír:

„A motorsport világának egyik színes bőrű versenyzőjeként hallattam a hangom, nem tudva, hogy milyen visszhangot és félreértéseket váltanak ki a szavaim.”

„Nőként egy férfiak által dominált sportban biztos átérzed ezt a helyzetet” – mondta Hamilton a csatorna hölgy riporterének, Rachel Brookesnak. „Csak elképzelni tudom, mennyi nehézség ért emiatt, mennyivel nehezebben jutottál el oda, ahol most tartasz.” 

 

„Manapság már sokkal nyíltabban beszélhetünk ezekről a problémákról, immár senki sem kényszeríthet minket arra, hogy maradjunk csendben. Ez szerintem már önmagában egy hatalmas siker.”

Hamilton szerint még sok tanulásra van szükség ahhoz, hogy az emberek elfogadják egymást.

„Nem hiszem, hogy empátia és együttérzés nélkül születünk a világra, de a társadalomban látott rossz minták sajnos tévútra vihetnek. Hiszek az oktatás fontosságában. Ez az a terület, ahol igazi változást érhetünk el.”

„A gyerekek számára most még nehezebb a felnőtté válás, mint az én gyerekkoromban volt. Bár talán jobban látják, milyen változásokat igyekszünk elérni, továbbra is sokan vannak kétségek között” – zárta Hamilton.

Veszélyben a júniusi Kanadai Nagydíj

megosztás
hozzászólás
Alonsónak máris tetszenek a 2022-es Pirellik
Előző cikk

Alonsónak máris tetszenek a 2022-es Pirellik

Következő cikk

Amikor Toto Wolffnak a haja is kihullott

Amikor Toto Wolffnak a haja is kihullott
Hozzászólások betöltése