BRÉKING

Hamilton: Rosberg elismerte, hogy szándékosan tette, meg akarta mutatni

Lewis Hamilton nyilatkozott elsőként arról, hogy mi hangzott el a mai megbeszélésen, és kijelentette: Nico Rosberg szándékosan ment neki, mert bizonyítani akart. A német versenyző elkerülhette volna a koccanást.

Rosberg a futam után nem kívánt állást foglalni, először vissza akarta nézni a felvételeket. 16:45-kor sort kerítettek a csapat megbeszélésre, melyen minden fél elmondta az álláspontját. A 2008-as bajnok szaftos részlettel szolgált.

"Számomra elég egyértelmű volt, de épp most volt egy meetingünk, melyen alapvetően azt mondta, szándékosan tette"- idézte a Crash.net a versenyzőt.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Azt mondta, direkt csinálta, és azt is megjegyezte, elkerülhette volna. Azt mondta, 'Azért csináltam, hogy megmutassam, képes vagyok rá', alapvetően azt mondta, 'Azért csináltam, hogy megmutassam, képes vagyok rá'. És nem kell csak rám hagyatkozniuk - menjenek, kérdezzék meg Totót, Paddyt, minden srácot, akik szintén nem túl boldogok miatta."

"Tudják, megkérdezhetik Fernandót is, minden versenyzőt; ha egy autó nincs félautónyira a másik mellett, és te belül vagy, akkor tiéd az ideális ív. Nem a te feladatod, hogy iszonyatosan kitérj a másik elől, hogy extra helyet biztosíts. És nem egy olyan kanyarban voltunk, ahol lenne egy fal vagy valami ilyesmi; nézzék meg Sebastiant az első körben. Igazából előrébb volt, és tudta, nem fog elmenni a másik oldalon. Értelmesen csinálta."

"Szótlan voltam, amikor hallgattam őt a meeting alatt. Meg kell kérdezniük őt is, mire próbált kilyukadni"- mondta Hamilton.

A mercedeses azt is kifejtette, Rosberg megpróbálta őt kihozni hibásként. "Egyszerűen csak bejött, és azt mondta, az én hibám volt. Csak úgy bejött..."

Ezek után nehéz lesz kezelni a helyzetet a Mercedesen belül, ez elég biztos. Hamilton nem tudja, mihez lehet kezdeni.

"El sem tudom képzelni, mit fog csinálni a csapat. Eljöttünk ide, elég pozitív hozzáállással érkeztem. Nagyon izgatott voltam... Még nyolc verseny van hátra, szoros a helyzet - csak 11 pont volt -, és azt gondoltam, mindenki számára jó lesz. Jó versenyzés, izgalmas ezen a pályán."

"Érdekes, mert ott volt az a meeting csütörtökön, és Nico kifejezte, mennyire mérges volt - azt gondoltam, 'Három hét telt el, és ennyire elnyúlt a dolog?!'. Elmondta, mennyire mérges volt, szó szerint ott ült, és azt mondta, mennyire mérges volt Totóra és Paddyre. Én azt gondoltam, jól kellene állnunk, majd ez az eredménye... Érdekes."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosbergnek még nincs véleménye: gyorsabb voltam, előzni akartam
Következő cikk Ricciardo nem lepődött meg azon, hogy Rosberg és Hamilton összeütközött egymással

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország