Forma-1 Olasz Nagydíj

Hamilton Ricciardónak: ne várj arra, hogy átveheted majd a helyem a Mercedesnél

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is reagáltak arra a pletykára, miszerint az ausztrál 2023-ban a Mercedes tartalékpilótája lehet, potenciálisan arra várva, hogy Hamilton visszavonulása után átvenné a megüresedett autót. Hamilton azonban rossz hírrel szolgált Ricciardónak.

Lewis Hamilton, Mercedes

Daniel Ricciardo Forma-1-es pályafutása a levegőben lóg, miután a McLarennel közösen arra jutottak, hogy a rosszul működő kapcsolatukat nincs értelme tovább erőltetni 2023-ban is.

Ricciardo helyére a McLaren gyorsan bejelentette Oscar Piastrit, miután kiderült, hogy az Alpine sosem kötött olyan szerződést vele, amely garantálta volna az F2-es bajnok maradását a csapatnál, Ricciardo azonban egyelőre még nem találta meg karrierjének következő állomását.

A nyolcszoros futamgyőztest összeboronálták már előző munkaadójával, az Alpine-nal, illetve a Haasszal is, de ő egy tartalékpilótai szerepkört, illetve a pihenőévet sem zárta ki.

Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint Ricciardo a Mercedes tartalékosa lenne Lewis Hamilton és George Russell mögött, de a hétszeres világbajnok inkább azt javasolja kollégájának, hogy ne várjon az ő visszavonulására, és inkább máshol keressen magának lehetőséget.

Még több F1 hír:

„Szerintem inkább versenyeznie kéne” – mondta Hamilton arra a kérdésre, hogy szívesen dolgozna-e együtt Ricciardóval. „Szerintem túlságosan tehetséges ahhoz, hogy leüljön a kispadra, és kiérdemelte már azt, hogy velünk versenyezhessen.”

„Természetesen nagyszerű lenne, ha velem együtt dolgozna a csapatban, de szerintem nem az tenne neki a legjobbat, ha mások mögött 3. számú lenne. Ha én lennék a menedzsere, biztosan versenyezhetne!” – mondta Hamilton, aki azt is hozzátette, hogy „nem tervezek visszavonulni a közeljövőben”, emiatt pedig mosolyogva elnézést is kért Ricciardótól.

Ricciardo elmondta, hogy először felméri az összes lehetőségét, mivel „nem csak 2023-ra, hanem hosszabb távra” keres ideális munkát magának, és megígérte, hogy „elsőként” fogja bejelenteni, ha valamilyen hírrel szolgálhat majd.

Hamilton jelenlegi szerződése a 2023-as szezon végén jár le a Mercedesszel, de Hamilton kijelentette, hogy már most a 2024-es szerződésén dolgozik.

„Éveken át keringtek a visszavonulásommal kapcsolatos sztorik, de most jobban érzem magam a bőrömben, mint korábban bármikor. Imádom a munkámat, és fantasztikus, hogy a Mercedesszel ennyire pozitív témákat karolunk fel, nem csak az F1-ben, de azon kívül is. Ennek a jövőben is részese akarok lenni, és úgy érzem, még elég sokáig szeretnék versenyezni, a beszélgetéseink alatt is erre utaltam.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan az újabb büntetett pilóta Monzában
Következő cikk Domenicali: ha nem jön a Porsche, jön majd más

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország