Hamilton rettentő boldog, Rosberg csak keresi a szavakat, Vettel pedig tudta, ennyi volt

megosztás
hozzászólás
Hamilton rettentő boldog, Rosberg csak keresi a szavakat, Vettel pedig tudta, ennyi volt
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. okt. 25. 21:18

Lewis Hamilton Austinban rendkívül boldogan nyilatkozott, hiszen megszerezte pályafutása harmadik bajnoki győzelmét.

A Mercedes brit versenyzője az idei Amerikai Nagydíjon védte meg a címét, méghozzá az honfitársai közül elsőként.

„Rettentően boldog vagyok, és nem is tudom, hogy mit mondjak. Életem egyik legszebb napja ez. Nagyon hálás vagyok a csapatomnak ezért, és persze a családomnak is, akik mindig támogattak.” – fogalmazott Hamilton.

„Örülök, hogy itt ünnepelhetek most, ahol sok barátom van. Később csapunk majd egy jó bulit, és megadjuk a módját.”

Rosberg:

„Csalódott vagyok természetesen, mert ezt nem így képzeltem el. A futamon sokkal jobban is alakulhatott volna, de ez most egy ilyen év volt számomra. Sajnálom. Gratulálok Lewisnak a harmadik címéhez.”

Vettel:

„Remek autónk van, szerintem minden várakozást felülmúltunk idén. Ugyanakkor nem valami remek érzés az, hogy ha átszeled a célvonalat és tudod, nem lehetsz már bajnok. Gratulálok Lewisnak, fenséges munkát végzett idén. A csapatának is gratulálok. Egyre közelebb vagyunk, és remélem, jövőre még közelebb leszünk.”

Következő Forma-1 cikk
Button szerint Hamiltonnak jövőre egy szorosabb idényre lenne szüksége

Előző cikk

Button szerint Hamiltonnak jövőre egy szorosabb idényre lenne szüksége

Következő cikk

Egy igen kellemetlen szituáció Hamilton és Rosberg között Austinban: Videón az ominózus jelenet

Egy igen kellemetlen szituáció Hamilton és Rosberg között Austinban: Videón az ominózus jelenet