Hamilton: Rendesen sokkolt, amit Alonso és Webber csinált…

Lewis Hamilton nem akart hinni a szemeinek, amikor meglátta, hogy Fernando Alonso felveszi Mark Webbert az autójára a szingapúri verseny végén.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be arról, hogy a Ferrari és a Red Bull versenyzőjének a versenybíróság előtt kell felelnie a történtekért. Történt ugyanis, hogy Alonso megállt felvenni Webbert, akit egészen a bokszutcáig „cipelt” a Ferrarijával.

A versenybírák a veszélyes jelenetért mindkét pilótát megrovásban részesítette, és miután ezelőtt Webbernek már volt két ilyen megrovása, automatikus 10 helyes rajtbüntetést kapott a Koreai Nagydíjra. Az esetről természetesen több felvétel is készült, melyeken jól látni, hogy a Mercedes brit versenyzőjének félre kellett rántania a kormányt a pályán leparkolt Alonso miatt.

„Épp a körömön voltam, amikor befordultam a kanyarban, és Fernando ott állt a Ferrarival. Rendesen sokkolt a dolog.” – árulta el Hamilton a riporterek előtt Szingapúrban a verseny leintését követően.

„Nem értettem a dolgot, és gyorsan ki is kerültem őket. De, ha Mark a másik oldalon száll fel az autóra, akkor nem tudom, hogy mi történt volna… Valószínűleg átmentem volna rajta. Szerencsére nem ez volt a helyzet.”

Hamilton támogatja az ehhez hasonló dolgokat, de csak biztonságos keretek között.

„Nem vagyok az ellenzője, de ha nem biztonságos a helyzet, akkor ezt nem szabad megengednünk. A biztonság mindennél fontosabb, még akkor is, ha ezt a rajongók élvezik. Ezen a jövőben változtatnunk kellene, hogy mindenki elégedett legyen. Jól emlékszem arra, amikor Nigel Mansell és Ayrton Senna ugyanezt megcsinálta az 1991-es brit versenyen Silverstone-ban. Volt már hasonlóban részem, szóval nincs ezzel nagy gond.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING