Hamilton reméli, az FIA a világ szeme elé tárja az abu dhabi vizsgálat eredményeit

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton azt szeretné, ha az FIA publikussá tenné a tavalyi idényzáróval kapcsolatos vizsgálatának eredményeit, hogy a nézők is tudjanak arról, mi is történt valójában.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Mercedes AMG

Az FIA az Abu Dhabiban történtek hatására máris több változtatást is eszközölt, hiszen az eddigi versenyigazgatónak, Michael Masinak mennie kellett, helyét pedig Niels Wittich és Eduardo Freitas veszik át.

Miközben pedig a szövetség teljes átláthatóságot ígért a vizsgálatával kapcsolatban, egyelőre még nem kaptunk konkrét válaszokat arra, hogy mi miért történt a tavalyi bajnokságot eldöntő viadalon.

Hamilton természetesen egyike azoknak, akik szívesen elolvasnák már a vizsgálatról készült jelentést, és azt szeretné, ha azt teljesen publikussá tennék. „Még nem láttam, nem hiszem, hogy már kiadták. Ugyanakkor kíváncsian várom, hogy lássam az eredményeket” – nyilatkozta a brit pilóta.

Még több F1 hír:

„Remélhetőleg mindenki láthatja majd, mert azzal talán még jobban megérthetnénk, hogy mi is történt valójában. A lényeg, hogy tovább tudjunk ebből lépni egy pozitívabb irányba.” Ugyan voltak arról pletykák, hogy az FIA titokban tartaná a jelentést, a Motorsport.com úgy tudja, hogy erről még nem született döntés.

Az egyik lehetséges opció az lenne, ha a Motorsport Világtanács legközelebbi ülése után hoznák nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit. Erre egyébként március 18-án, a bahreini szezonnyitó első napján kerül sor, tehát akkor talán okosabbak leszünk.

Még decemberben az FIA egyébként azt ígérte, hogy minden fél számára, így a médiának és a rajongóknak is szeretnék elmagyarázni az eseményeket és a háttérben megbúvó szabályokat, hogy ezzel biztosítsák a sport kompetitív természetét.

Már a Haas is pályára gurult valódi autójával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc tanult Sainz elleni vereségéből
Következő cikk Marad a megszokott erősorrend, de szorosabb versenyek jöhetnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország