Hamilton reagált Marquez kihívására: "Nyomjuk, tesó..."

A MotoGP spanyol éllovasa, Marc Marquez még múlt héten beszélt arról, hogy szívesen összemérné erejét a Forma-1 ötszörös világbajnokával, Lewis Hamiltonnak, aki most reagált is a "kihívásra."

Lewis Hamilton, Mercedes AMG

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ahogyan korábban jeleztük, Marc Marquez a Brit Nagydíjon beszélt arról egy interjúban, hogy benne lenne egy „bajnok bajnok elleni” küzdelemben Lewis Hamiltonnal, miután Hamilton már ült tavaly motoron a Yamaha superbike-vb csapatának egyik tesztjén, míg Marquez a red bullos kapcsolatainak köszönhetően tudott egy F1-autóba ülni még tavaly. Egy keddi Instagram-posztban Hamilton megerősítette érdeklődését is a párbaj iránt, ezen egy képernyőmentést készített a Marquezzel készült interjú szalagcíméről, és alá a következő szöveget írta: „Nyomjuk, tesó! Alig várom, hogy valamikor találkozzunk, és együtt hajtsunk.”

 

Hamilton motoros kapcsolata egyébként annak köszönhető, hogy közös szponzoruk van a MotoGP-ben versenyző brit Cal Crutchlow-val. Az energiaital-gyártónak nem csak a Mercedesszel van szerződése, de külön Hamiltonról elnevezett italuk is van. Azonban akadhat egy kis bökkenő a találkozó összehozásában:

Még több F1 hír:

Marc Marquez pont, hogy a rivális Red Bull támogatását élvezi, mind sisakján, mind ruháján szerepel a bikás logó, éppen emiatt sokkal valószínűbb, hogy a MotoGP-s Yamahánál szereplő Valentino Rossival cserélhet majd helyet a Forma-1- ötszörös világbajnoka, lévén az olasznak viszont ugyanúgy a Monster a szponzora.


Íme egy újabb exkluzív videó a Motorsport.com-tól, benne az aktuális átigazolási szezonnal, mely több pilótát is igencsak érzékenyen érint.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari motiváltabb, mint valaha: jöhet a Belga Nagydíj!
Következő cikk A Honda egyre kevésbé fél a motorerő-igényes pályáktól: jönnek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország