Hamilton reagált Marko szavaira

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ezúttal is szókimondóan nyilatkozott a Mercedes-pilóta Lewis Hamiltonról, aki azt mondta, nem érdekli, hogy mit mondanak Markóék.

Lewis Hamilton, Mercedes

LAT Images

A monzai futamon Lewis Hamilton és Max Verstappen összeütközött, a baleset folyamán pedig a holland pilóta hátsó kereke eltalálta Hamilton sisakját. A verseny után a hétszeres világbajnok kicsit fájlalta a nyakát és a fejét.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig szokásához híven szókimondóan nyilatkozott, és azt mondta, ha annyira fájt volna a nyaka, akkor nem utazik el New Yorkba a MET gálára. Erre pedig az Orosz Nagydíj sajtótájékoztatóján Hamilton is reagált.

A 36 éves pilóta azt mondta, nem érdekli, hogy miket mondanak róla, és a két verseny között sokat dolgozott a fizioterapeutájával azon, hogy teljesen fitten ülhessen autóba Szocsiban.

Még több F1 hír:

„Nem igazán érdekel, hogy ezek a személyek mit mondanak. Természetes dolog, hogy lesz egy kis diszkomfortérzeted, ha egy autó a fejeden landol. Ahogy mondtam, egyértelműen éreztem valamit a verseny után, és ahogy mondtam is, megvizsgáltak.”

„Sokat dolgoztam a fizioterapeutámmal, Angelával is, aki a verseny után, a repülőút alatt, és a következő napon is velem volt. A hét során pedig akupunktúrás kezelésen és egyéb dolgokon vettem részt.”

„Szerencsés vagyok, mert egy ezredmásodperc alatt bármi megtörténhet az autóban, így hálás vagyok, hogy sikerült ennyivel megúsznom és nem szenvedtem komoly sérülést” – fogalmazott.

Horner elmagyarázta, miért nem lesz a Red Bullnak soha RB17-es autója…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: Csak az első néhány kört néztem meg...
Következő cikk Bottas átengedné a győzelmet Hamiltonnak, ha a csapat arra kérné

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország