Hamilton rajtavesztett a sprinten, nem is volt boldog

Pierre Gasly mellett kétségkívül a másik nagy vesztese a szombati sprintfutamnak Lewis Hamilton volt. A brit ugyan a második helyről várta a piros lámpák kialvását, de rosszul rajtolt, ezért csak az ötödik lett, miután nem tudott mit kezdeni a két McLarennel maga előtt.

Hamilton rajtavesztett a sprinten, nem is volt boldog

A bajnokságban ennek az eredménynek köszönhetően öt egységre nőtt a hátránya, ami ugyan még mindig minimális, de tudjuk, hogy idén mekkora jelentősége lehet mindennek. A tegnapi nap után jól nézett ki a helyzete, most már viszont kissé nehezebb lett.

A sprintkvalifikációt követően Hamilton a Sky-nak nyilatkozva érthető módon nem is volt túl boldog, és csak röviden válaszolgatott minden kérdésre. „Ez nem volt jó, de ez van. A rajtnál minden rosszra fordult. Sok pontot buktunk.”

Hamilton már most arról beszél, hogy holnap kármentésre kell játszania, és az elsődleges célja a McLarenek megelőzése lesz, akik ma a lágy gumit választották, és vélhetően ez is kicsit segített nekik a pozíciójuk megtartásában.

További híreink:

„Alábecsültük, mennyire jól viselkednek majd a lágyak. Mindegy is. Ki kell találnunk, hogyan tudok majd elmenni a McLarenek mellett holnap, és meg kell próbálni minél kevesebb pontot veszíteni.” A Mercedes britje egyelőre nem is gondol Verstappenre az élen, mert érzése szerint a holland simán behúzhatja majd a versenyt.

Ami pedig az összképet illeti, Hamilton ismét a Red Bull fejlesztéseire hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a riválisuk folyamatosan szállítja azokat, ezért nincsenek olyan komoly lemaradásban egy igazi Mercedes-pályának tartott helyszínen sem.

„Szerintem jobb a tempójuk, mint azt egész évben gondolták róluk. Minden hétvégén hoznak fejlesztéseket. Abból, amit mondtak nekem, talán csak egy futamra nem hoztak semmit, és állandóan javítanak az autójuk teljesítményén. Jó munkát végeztek, de gratulálok Valtterinek is.”

Bottas a büntetése miatt csak a mezőny végéről indulhat vasárnap, így Hamilton egyedül marad az élmezőnyben, és hármat kéne előznie a futamgyőzelemhez. A mai futamképet elnézve ez azonban egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak, szóval fel lesz neki adva a lecke.

Bottas végre nyert egy futamot, csak kár, hogy ez semmit sem ér

megosztás
hozzászólás
Ricciardo a holnapi rajtról: „Totális támadás lesz!”

Előző cikk

Ricciardo a holnapi rajtról: „Totális támadás lesz!”

Következő cikk

Gasly bokszutcai rajtra számít a holnapi futamon

Gasly bokszutcai rajtra számít a holnapi futamon
Hozzászólások betöltése