Hamilton pokoli gyors, de agya is van a versenyzéshez

Hamilton pokoli gyors, de agya is van a versenyzéshez

A Mercedes nem aggódik amiatt, hogy az új formula visszavetné Lewis Hamilton teljesítményét a Forma-1-ben.

2008 Forma-1 világbajnoka soha nem volt az a spórolós versenyző. Hamilton minden egyes körben szereti feszegetni a határait, de manapság ez már nem lehetséges. Az idei évre ez különösen igaz lesz, amikor a gumik mellett a fogyasztásra is nagyon figyelniük kell a pilótáknak.

A szabályok szerint idén egy versenyen 100 kilogramm üzemanyagot használhatnak el a versenyzők, így az egyik legfontosabb tényező a spórolás lehet, mely olyasvalami, ami nem éppen Hamiltonnak kedvezhet.

Paddy Lowe, a Mercedes technikai főnöke a brit Autosport lap hasábjain elmondta, nem igazán fél ettől.

„Azt hiszem, bizonyos szempontból ez a kérdés túl van lihegve. Természetesen ez is egy fontos faktort fog jelenteni a versenyeken, de remélem, hogy nem mint meghatározó tényezőt látjuk majd.”

„Tavaly például pár alkalommal láthattunk megálló versenyzőket, és Lewis egy jó példa lenne, miután minden egyes körben határon autózik és néha ez nagyon frusztráló. Valójában azonban a Forma-1-ben szinte mindig ez volt a helyzet. Az üzemanyag és a gumi eddig is fontos tényező volt. De remélem, hogy mindez nem lesz negatív hatással a látványra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING