Hamilton őrülten imádkozott Bianchi-ért - 9 évesen látta, amint meghal egy gokartos riválisa

Hamilton őrülten imádkozott Bianchi-ért - 9 évesen látta, amint meghal egy gokartos riválisa

Lewis Hamilton nagyon rég egyszer átélte azt, milyen érzés elveszíteni egy riválist. Nagyon reméli, hogy az F1-ben nem kerül sor ilyesmire.

"Annyira szomorú, hogy (Bianchi) ilyen súlyos állapotban fekszik a kórházban"- kezdte Hamilton a BBC-nek. "Szó szerint őrülten imádkoztam érte - tudom, sokan így tettek -, és a legjobbakat remélem. A balesete bármelyikünkkel történhetett volna aznap Suzukában. Nagyon furcsa azonnal  itt lenni Oroszországban a következő versenyen, de olykor ilyen az élet. Remélem, biztonságos hétvégénk lesz"- mondta a brit. "Mindannyian Jules-nek címzett üzenetet hordunk a sisakunkon ezen a versenyen, és olyan érzés, mintha őt is magunkkal vinnénk, és lélekben itt van velünk."

"Nem ismerem valami remekül Julest, de az alapján, amit tudok róla, jó srác, nagyszerű tehetség, és remek képességekkel bír. Jules igazi versenyző és szerintem azt akarná, hogy folytassuk"- állapította meg Grosjean-nal egyetemben. "Tudom, én is így éreznék, ha bármi történt volna velem. Azt akarnám, hogy az emberek büszkeséggel töltsenek el és folytassák."

//

Post by www.f1-live.hu.

Ő is elmondta, tisztában van a kockázattal, ami a munkájával jár, de sosem fél, amikor beszáll az autóba. Imádja a sportot, és a történtek ellenére sem fordult meg a fejében olyasmi, hogy újragondolja, akar-e versenyezni. Majd felidézett egy gyerekkori emléket.

"9 éves voltam, amint láttam, meghal egy fiatal versenyző, amikor gokartoztam. Egy jó barátom, aki neki is jó barátja volt, abbahagyta a versenyzést, de ilyesmi sosem fordult meg a fejemben. Nagyon traumatikus időszak volt nekem gyerekként. Még most is emlékszem arra, ahogy állok ott vele a pálya mögött, rajtunk az overál a verseny előtt, mindannyian nevetünk, viccelődünk. És a következő, ami megvan, hogy ott vagyok a temetésén. Ez volt az első (temetés, amin voltam)"- idézte fel Hamilton.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jules Bianchi , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING