Hamilton: persze, hogy jobb lenne, ha nem hólyagosodnának az F1-gumik

Lewis Hamilton szerint semmivel sem rosszabb a helyzet idén a gumik hólyagosodását illetően, mint az előző években, de ettől még preferálná, hogy végig nyomni lehessen, ne a menedzselésről szóljon a történet – meg az egy kerékcserével bonyolított futamokról.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 receives the Pirelli Pole Position Award

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 receives the Pirelli Pole Position Award

Mark Sutton / Motorsport Images

Folyamatosan felüti fejét a hólyagosodás 2018-ban, legyen szó a Ferrariról vagy a Mercedesről, azaz egyaránt érinti az élmenőket. A Mercedes különböző technikákkal próbálja kordában tartani a jelenséget: többek között egyedi hátsó felniket fejlesztettek ki a partnerrel együtt, de egyéb fogásokat is alkalmaznak a W09-en. A Mercedes azért rendelte „szolgasorsba” Bottast nem olyan rég, mert Hamilton abroncsai hólyagosodtak, veszélynek volt kitéve a mögötte leskelődő Vettel révén, tehát még a csapatsorrendet is befolyásolhatja – vagy jó hivatkozási alap. Hamilton nem gondolja, hogy idén kirívóan más lenne a helyzet ezen a téren, mint volt az előző szezonokban.

„Őszintén: szerintem a Pirelli tényleg jó munkát végzett idén”- kezdte Hamilton. „A kocsik gyorsabbak, mint valaha voltak, nagyobb leszorítóerővel bírnak, mint valaha, így nagyobb erőhatások érik a gumikat.”

„Minden alkalommal, amikor ők javítanak az abroncsokon, mi javítunk a kocsin, és a hólyagosodással kapcsolatos probléma igencsak olyan, mint előtte is volt, de ott van a vékonyabb futófelületű gumi, amit az év korábbi szakaszában használtunk, és azon nem láttunk hólyagosodást. Nem tudom, miért nem használták azokat az év további részében, de biztos vagyok benne, jövőre elkötelezik magukat mellette.”

Még több F1 hír:

„Az határozottan igaz, hogy nem tudtunk folyamatosan padlógázzal menni, és kezelnünk kell a hőmérsékletet annak érdekében, hogy működjön az egykiállásos verseny – annyira sokat veszítesz a pitben, hogy mindig azon vagy, biztos meglegyen az egycserés futam. Nekem különösebben nincs problémám ezzel. Tudást és menedzselést igényel, hogy tartsd a tempót, és olyan keveset bukj, amennyire csak lehet, miközben életben tartod a gumikat”- folytatta.

„Jobban preferálnánk, ha nem lenne hólyagosodás?” – tette fel a kérdést. „Persze. Ha végig nyomni tudnánk és nem melegednének túl a hátsók, akkor az lehetővé tenné, hogy tovább követni tudjuk a másikat és hosszabban versengjünk. Biztos vagyok benne, folyamatosan azon vannak, hogy elérjék ezt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Renault: ha a költségek tovább emelkednek, egy motorszállító elhagyhatja az F1-et
Következő cikk Verstappen nem vághat bele a "veszélyes" motogp-s kalandba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország