Hamilton örül is, meg nem is, hogy több csapat is szerez győzelmeket

Lewis Hamiltont, a Mercedes versenyzőjét arról kérdezték, hogy örül-e annak, hogy a Red Bull és a Ferrari pontokat vesz el egymástól. A brit pilóta a saját csapata, illetve a szórakoztatás szempontjából vizsgálta meg a témát.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 waves to fans

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Két héttel ezelőtt, a belgiumi versenyen szerezte meg a Ferrari az idei első győzelmét, majd jött Monza, ahol újra az olaszok nyertek. A Mercedes előnye meglehetősen nagy, a második helyért viszont komoly csatát vív a Ferrari és a Red Bull. A Mercedes versenyzőjétől, Lewis Hamiltontól azt kérdezték, jó dolognak tartja-e, hogy a Ferrari és a Red Bull pontokat vesz el egymástól.

Még több hír:

„Őszintén mondom, a dologra csak a szórakoztatás szempontjából gondoltam. Az emberek számára izgalmasabb, ha azt látják, hogy több különböző csapat nyer, nem pedig azt, hogy egy csapat folyton kettős győzelmeket szerez – utóbbi nézői szempontból sokkal kevésbé izgalmas.” – kezdte az ötszörös világbajnok.

„Tehát én erről az oldalról gondolok a kérdésre. De persze az is tény, hogy jelenleg a második srác az én csapattársam. Még nem gondoltam erre úgy, hogy a Ferrari és a Red Bull tőle vesz el pontokat, de ez is a világbajnoki harchoz tartozik.”

„Szóval egyrészt örülök a dolognak, mert így szórakoztatóbb a sport, viszont másrészt meg kell nyernünk a konstruktőri címet, emiatt remélem, hogy Valtteri legalább a második helyen végez. Szóval kicsit kettős számomra ez a téma.” – zárta Hamilton.


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Válaszút előtt Vettel karrierje
Következő cikk Magnussen befejezheti, ha a 2021-es szabályok után sem lesz kiegyenlítettebb a mezőny

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország