Hamilton örül a tüntetéseknek, egy feltétellel

Lewis Hamilton örül neki, hogy a Forma-1 Brit Nagydíján környezetvédők tiltakozhatnak, azonban csak akkor, ha azt ésszel, a pályára nem berohanva teszik.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Tavaly a Just Stop Oil nevű, olajcégellenes csoport számos tagja bejutott a pályára a silverstone-i verseny rajtját előtt, amit aztán Csou Kuan-jü balesete miatt piros zászlóval leállították. Hét embert tartóztattak le az akció után és az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a tüntetést „veszélyesnek és felelőtlennek” minősítette.

Azóta is számos sport- és kulturális eseményt szakítottak meg hasonló tüntetések és félő, hogy a jövő heti silverstone-i versenyen is megismétlődhet a dolog. Hamilton a Motorsport.com kérdésére elmondta, támogatja a környezetvédők céljait, de szerinte minden akciónak „békésnek kell lennie.”

„Örülök a tüntetőknek, az aktivistáknak, mert pozitív változást akarnak elérni. Viszont nem akarok a pályán a saját testi épségüket kockáztató embereket látni. Ez gyakran segít persze, mert téma lesz belőle, beindul a párbeszéd, a megfelelő módon változásokat is beindíthat, és erre szükség is van.”

„Fenntarthatóbbnak kell lennünk, befogadóbbnak kell lennünk, Annyi dolog van, amiben többet kell tennünk és ez egy annyira gyorsan mozgó ipar, hogy néha ezek a dolgok elsikkadnak az idő folyamán” – mondta a hétszeres világbajnok.

Hamilton hozzátette, a tavalyi Osztrák Nagydíj lelátóján történtekhez hasonlót – ekkor zaklatásról érkeztek hírek a közönség soraiból - sem szeretne látni többet: „Nem, egyáltalán nem, főleg, amikor egy ilyen gyönyörű helyre jövünk, nagyon szomorú hallani, hogy ilyenek történnek. Szerencsére a Forma-1 intézkedett, hogy legyen változás a mostani hétvégére.”

„De még mindig úgy érzem, hogy van még munkánk ezzel kapcsolatban, például megint megjelenhet ez a csoport. Nagyon határozottan kell kiállnunk azt illetően, hogy milyen viselkedést várunk el az emberektől ebben a közegben, ami befogadó és ahol mindenkinek helye van. Szóval remélem, hogy a tavalyi egyszeri eset volt.”

Hamiltonnak arra is van egy ötlete, hogy hogyan kellene összerázni a Forma-1 mezőnyét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner újabb kifakadása – kivételezéssel vádolja a versenybírókat
Következő cikk Íme, a 2023-as Brit Nagydíj menetrendje – visszatérés a sorozat bölcsőjébe

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország