Hamilton óriási vereséget mért Bottasra a Mercedesnél: a száraz tények!

Lewis Hamilton pár futamtól eltekintve még csak esélyt sem adott Valtteri Bottasnak, aki a saját elmondása szerint is pályafutása legrosszabb idényén van túl a Forma-1-ben.

Hamilton óriási vereséget mért Bottasra a Mercedesnél: a száraz tények!

A finnek nagyon nagy szerencséje van, mivel a Mercedes igen korán meghosszabbította vele a szerződését 2019-re. Sőt, még opciós jogot is kapott a 2020-as bajnoki kiírásra, ami sokak szerint egy elhamarkodott döntés volt Toto Wolff részéről.

A németek semmilyen nyomás alatt nem voltak, hogy hosszabbítsanak Bottasszal, de akkor még nem tudták, hogy a versenyzőjük milyen mélyre fog süllyedni a teljesítményét illetően, valamint azt sem, hogy Esteban Ocon ülés nélkül marad a következő szezonra.

Mindent egybevetve Bottas nagyon nagy vereséget szenvedett Hamiltontól, és még csak futamgyőzelme sem volt a csapattal.

Erre pedig Michael Schumacher szereplése óta nem volt példa. Igaz, a hétszeres világbajnok akkoriban egy messze nem ilyen versenyképes autót vezethetett, szemben Bottasszal, aki csupán az 5. helyen fejezte be a szezont.

Nézzük a száraz tényeket, a statisztikai mutatókat, valamint a véleményeket a Mercedes párosáról

megosztás
hozzászólás
Abu Dhabi Nagydíj: szerkesztői TOP-50 - VÉGE

Előző cikk

Abu Dhabi Nagydíj: szerkesztői TOP-50 - VÉGE

Következő cikk

Fisichella szeretné újra átölelni Schumachert és beszélgetni vele

Fisichella szeretné újra átölelni Schumachert és beszélgetni vele
Hozzászólások betöltése