"Hamilton olyan dolgokat tesz problémává, amik nem is léteznek"

Az elmúlt időszakban Lewis Hamilton brutális közösségi médiakampányba kezdett a rasszizmus elleni fellépés, és az etnikai egyenlőtlenség elleni küzdelem jegyében, valamint versenytársait is arra szólította fel, csatlakozzanak a harchoz.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 in the press conference

Fotót készítette: FIA

 

Eddig sem volt idegen a brit hatszoros világbajnoktól a társadalmi igazságtalanságai elleni küzdelem, azonban George Floyd halála és az annak magjában újjáéledt Black Lives Matter hatására Hamilton is felpörgette a tevékenységét ezen a téren. Annyit a Forma-1-ben is elért, hogy a pilóták döntő többsége vele együtt térdel a versenyek előtt.

Néhányan már megjegyezték azonban, hogy kezd sok lenni Hamilton részéről az aktivistáskodás, példának okáért az Osztrák Nagydíj pódiumán mutatott „fekete erő” kézmozdulat többeknél is kivágta a biztosítékot. A korábbi F1-világbajnok, Mario Andretti is megszólalt ennek kapcsán, aki szerint Hamilton most ténylegesen túl messzire ment.

„Én nagyon tisztelem Lewist, de miért kell militánssá válni? Mindenki elfogadta már őt, és az egész világon tisztelik azért, amit elért. Neki az a célja, hogy minél nagyobb hangja legyen, minél többen figyeljenek rá. Azt látom, hogy éppen olyanból próbál problémát csinálni, ami nem is létezik”, mondta Andretti a chilei El Mercuriónak.

Andretti úgy véli, ezek a gesztusok – amik közül még kiemelte a Mercedes autójának teljesen feketére festését - szinte teljesen feleslegesek a motorsportban, mivel itt egyáltalán nem a bőrszín alapján ítélik meg az embert, hanem tisztán az eredményei alapján. „Találkoztam már különböző származású, etnikumú pilótákkal és mindig tárt karokkal fogadtam őket”, tette hozzá.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 gets temperature checked

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 gets temperature checked

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Az utolsó amerikai Forma-1-es világbajnok azt a tendenciát se látja jónak, hogy egyre átpolitizáltabbá válik a motorsport, aminek ékes példája a NASCAR-pilóta Bubba Wallace esete, ahol maga a pilóta az egész sajtó rasszizmust kiáltott, aztán kiderült rövid időn belül, hogy egyszerű félreértés volt az egész.

Jackie Stewart, a korábbi háromszoros F1-világbajnok csatlakozott Andretti szavaihoz, hogy Hamilton nagyobb problémát próbál csinálni a jelenlegi helyzetből, és abból, hogy a Forma-1 nem elég sokszínű. Stewart kiemeli, hogy egyáltalán nem áll senki a változás ellen, bárkit befogadnak a motorsportba.

A korábbi pilóta és csapatfőnök ugyan elismeri, hogy számottevően kevesebb sötétebb bőrszínű van a Forma-1 világában – legyen szó versenyzőről, vagy szerelőről – viszont ennek egyáltalán nem a rasszizmus az oka. Stewart is megerősíti Andretti szavait, hogy maga a sport nyitott mindenkire, csak megfelelő teljesítményt kell nyújtani, majd az alapján válik méltó valaki.

 

Stewart azt is leszögezi, hogy az oktatást kell kulcsszónak tekintetni ebben az esetben, legyen szó férfiról, nőről a bőrszínüktől függetlenül, ha a Forma-1-ben akarnak dolgozni, akkor szerezzenek megfelelő kiképzést, ami a motorsport királykategóriájában való munkavállaláshoz kell.

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz elégedett a jövőjével, és azzal, hogy a Ferrarihoz tart
Következő cikk McLaren: Vajon az F1 azt akarja, hogy „másolási bajnoksággá” váljon?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország