Hamilton hajlandó beszélni Verstappennel, de pár érdekes megjegyzést is elejtett

Lewis Hamilton a Brit Nagydíj megnyerését követően elmondta, hogy ha arról van szó, ő nyitott lenne megbeszélni Max Verstappennel az első körben bekövetkezett incidensüket, melynek következtében a holland komoly balesetet szenvedett.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes

Andy Hone / Motorsport Images

A brit címvédő továbbra is úgy látja, hogy riválisa nem hagyott neki elég helyet a Copse belső ívén, és emiatt történt meg végül a vitatott baleset. Hamilton már a rajt után érezte, hogy Verstappen agresszívan áll hozzá a védekezéshez, de úgy érezte, pozícióban van.

„Jól rajtoltam, de őt nem könnyű megtörni, és persze elképesztően rámenős, ezért mindig hagynom kell neki helyet. A 6-os felé fej-fej mellett haladtunk, még a kerekek is kicsit összeértek, szóval tudtam, hogy valahol mellettem van belül, ezért hagytam neki helyet.”

Még több F1 hír:

„Utána pedig úgy éreztem, hogy már bőven mellette vagyok, és láttam, hogy nem fogja feladni a pozíciót, ezért összeütköztünk. Ez eléggé frusztráló volt, mert tudtam, hogy büntetésem van, de utána mindent beleadtam a csapat és a rajongók kedvéért, és sosem adtuk fel a versenyt.”

A végén aztán sikerült megnyernie a futamot Hamiltonnak, miután az utolsó körökben keményen üldözte Charles Leclerc-t, majd pedig el is kapta őt. Érzése szerint majdnem szívrohamot kapott, annyira izgult, hogy a hazai közönség előtt bizonyítani tudjon.

„Nagyon érzelmes volt az egész levezető kör a brit zászlóval a kezemben. Ez egy igazán büszke pillanat volt számomra, és az érzelmek egyre csak gyűltek és gyűltek, ahogyan haladtam előre. Utána pedig egyszerűen mindenkit meg akarsz ölelni.”

 

„Micsoda csodás nap ez és mekkora áldás. Nehéz hétvégénk volt legutóbb, mert az angol válogatott remekül játszott, de nem sikerült a győzelem, most pedig én is ki akartam venni a részem, és remélhetőleg sikerült örömet szereznem Angliának.”

Visszatérve még az első körös esetre, Hamilton ugyan igyekezett védeni magát, és hajlandó lesz Verstappennel beszélni, de közben azért talán némileg figyelmeztette is ellenfelét, hogy ha így akar versenyezni, akkor az ilyesmi talán gyakoribb lesz közöttük.

„Nekem nincsen gondom, nem igazán tudom, hogy mit mondanánk egymásnak, megy tovább a játék, és továbbra is támadni fogunk. A pályán meg kell lennie a kellő tiszteletnek, ha pedig ez nincs meg, akkor ez gyakrabban is előfordulhat. Én igyekeztem a lehető legtisztábban versenyezni” – mondta a futamgyőztes.

Bottas a rossz rajtjainak tudja be, hogy nem jutott előrébb a Brit Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Hamilton sportszerűtlen és tiszteletlen volt
Következő cikk Wolff már reagált is Marko eltiltást követelő megjegyzésére: „A vélemény olyan, mint a s*lyuk”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország