BRÉKING

Hamilton nyerte meg a Magyar Nagydíjat, Grosjean versenyét tönkretették a Hungaroringen

Lewis Hamilton pályafutása 22. győzelmét szerezte meg a Forma-1-ben, ami egyúttal azt is jelentette, hogy beérte Michael Schumachert a Magyar Nagydíjon szerzett győzelmeket illetően. 2007, 2009 és 2012 után idén is a brit világbajnok nyert a Hungaroringen. Ez volt 2008 világbajnokának első győzelme a Mercedes gyári csapatának színeiben.

Romain Grosjean hiába nyújtott szenzációs teljesítményt, miközben egyértelműen esélyes lehetett volna a dobogóra, egy büntetés miatt le kellett mondania erről. A finn csapattárs (Kimi Räikkönen) szerencsésebb volt, aki ismét egy második helyet szerzett a szezonban. Fernando Alonso a körülményekhez képest egy csendes magyar versenyt zárt az 5. helyen, amivel csak minimális mértékben vesztett teret az éllovas német világbajnokhoz képest a bajnoki tabellán. Mark Webber szintén egy nagyszerű versenyt zárt, és egy technikai problémákkal teletűzdelt időmérő edzés után a 4. helyet szerezte meg.

Pálya

Hungaroring

Verseny dátuma: 2013. július 28.

Pálya neve: Hungaroring

Első nagydíj: 1986

Körök száma: 70

Pálya hossza: 4.381 km

Versenytáv: 306.630 km

Körrekord: 1:19.071 – M Schumacher (2004) (Ferrari)

Legutóbbi nagydíj a Hungaroringen – 2012

Első szabadedzés: Lewis Hamilton, McLaren: 1:22.821 (30 kör)

Második szabadedzés: Lewis Hamilton, McLaren: 1:21.995 (20 kör)

Harmadik szabadedzés: Mark Webber, Red Bull: 1:21.550 (27 kör)

Időmérő: Lewis Hamilton, McLaren: 1:20.953 (18 kör)

Verseny: Lewis Hamilton, McLaren: 1:41:05.503 / Rajthely: 1.

Magyar Nagydíj – 2013

Első szabadedzés: Sebastian Vettel, Red Bull: 1:22.723 (19 kör)

Második szabadedzés: Sebastian Vettel, Red Bull:1:21.264 (34 kör)

Harmadik szabadedzés: Romain Grosjean, Lotus: 1:20.730 (20 kör)

Időmérő: Lewis Hamilton, Mercedes: 1:19.388 (15 kör)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 – 11:30

Második szabadedzés: 14:00 – 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 – 12:00

Időmérő: 14:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik – Pirelli

2013: Közepes, lágy

2011: Közepes, lágy

VÉGEREDMÉNY

ccsss

1.  Hamilton       Mercedes

2. Raikkonen Lotus-Renault

3. Vettel Red Bull-Renault

4. Webber Red Bull-Renault

5. Alonso Ferrari

6. Grosjean Lotus-Renault

7. Button McLaren-Mercedes

8. Massa Ferrari

9. Perez McLaren-Mercedes

10. Maldonado Williams-Renault

11. Hulkenberg Sauber-Ferrari

12. Vergne Toro Rosso-Ferrari

13. Ricciardo Toro Rosso-Ferrari

14. van der Garde Caterham-Renault

15. Pic Caterham-Renault

16. Bianchi Marussia-Cosworth

17. Chilton Marussia-Cosworth

DNF Di Resta Force India-Mercedes

DNF Rosberg Mercedes

DNF Bottas Williams-Renault

DNF Gutierrez Sauber-Ferrari

DNF Sutil Force India-Mercedes

10 futam után a bajnokság állása:

 1.  Vettel        172        1.  Red Bull-Renault          277

2. Raikkonen 134 2. Mercedes 208

3. Alonso 133 3. Ferrari 194

4. Hamilton 124 4. Lotus-Renault 183

5. Webber 105 5. Force India-Mercedes 59

6. Rosberg 84 6. McLaren-Mercedes 57

7. Massa 61 7. Toro Rosso-Ferrari 24

8. Grosjean 49 8. Sauber-Ferrari 7

9. Button 39 9. Williams-Renault 1

10. Di Resta 36

11. Sutil 23

12. Perez 18

13. Vergne 13

14. Ricciardo 11

15. Hulkenberg 7

16. Maldonado 1

[live_event id="81"]

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Nem félünk attól, hogy Alonso a Red Bullhoz szerződik
Következő cikk Vettel: Kimi sem idióta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország