BRÉKING

Hamilton nyerte az utolsó téli tesztnapot Bottas és Alonso előtt! Küzd a Red Bull és a Lotus

Az utolsó tesztnapon Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Mercedesszel, miközben éppen hogy csak elmaradt Felipe Massa abszolút legjobbjától. Valtteri Bottas a másodi leggyorsabb tudott lenni, míg Fernando Alonso a képzeletbeli dobogó legalsó fokára állhatott fel.

Magyar idő szerint pontban reggel 7 órakor nyílt meg a pálya a tesztelők előtt. Elsőként Valtteri Bottas (Williams) és Jean-Eric Vergne (Toro Ross) hajtott ki a pályára, míg a nap első idejét Nicolas Hülkenberg futotta meg a Force India volánja mögött: 1:38.560. A német sem úszta meg leállás nélkül. A motorhiba miatt Hulk az utolsó órában már nem térhetett vissza a pályára.

A Red Bull sikeresen teljesítette az első installációs körét, ami tegnap nem sikerült. A „bikák” autója több új alkatrészt is kapott, így az RB10 hátulja és eleje is átalakult a szárnyakkal. Sebastian Vettel magabiztosan „lépdelt” előre, de az első mért idejére 40 percet kellett várnunk. A mérnökök megnyugodhattak, hiszen az első 15 körös etap problémamentes volt. A 42. megtett kör után azonban az 1-es kanyarban megállt az autó, ami ráadásul lángra is kapott... Vettel autójának mind a négy kereke blokkolt a megpördülés előtt. A német AMuS jelentése szerint Vettel autóján az egyik első féktárcsa egyszerűen szétrobbant. Lehetséges, hogy az elektromos fékrendszer hibásodott meg. Egy ideig úgy tűnt, hogy Vettel már nem térhet vissza a pályára, de a szerelők jó munkát végeztek, és kicsivel több mint 2 óra 30 perccel a leintés előtt újra kigurult az új "bikával." A csapat utólag elárulta, egy mechanikus hiba miatt szenvedtek. Az igazán hosszabb etapok azonban elmaradtak. Az osztrák gárda gyakorlatilag egy teljes versenyszimulációt sem tudott teljesíteni a téli tesztek alatt, ami komoly hátrány lehet.

1979110_743802612310533_1815092317_o

A Lotus ezzel szemben nem hajtott ki hamar a pályára. A britekre csaknem 1 órát kellett várnunk. Romain Grosjean pár megtett kör után visszaállt a bokszba, ahol a csapat egy szoftveres frissítést hajtott végre az E22-esen. Az autó ezúttal sem bírta ki leállás nélkül és 5 perccel a hivatalos ebédszünet előtt megadta magát. Ez volt a nap második piros zászlója. Ezzel azonban nem ért vége a Lotus szerencsétlen sorozata, és délután is leállt az autó, ami lángra kapott, de nem szenvedett súlyos külső károkat:  KÉPEK ITT!

A Red Bull-hoz hasonlóan a Lotus sem tudott teljes versenytávot teljesíteni

1890601_743872475636880_1006588539_o

A Mercedes napjának első fele gyakorlatilag elszállt a sebességváltó cseréje és az olajszivárgás miatt. Annak ellenére, hogy a németek eddig a pontig nagyon sok kilométert tudtak megtenni, természetesen Lewis Hamilton sem elégedett a helyzettel, mivel a Mercedes új alkatrészeket tervezett kipróbálni az autóján. 2008 bajnoka az első körét 17 perccel a hivatalos ebédszünet előtt tette meg. Az ebédszünetig összesen 5 installációs kör állt Hamilton neve mellett. Délután azonban folytatódhatott a munka, de a Mercedes a piros zászlók miatt nem tudott folyamatosan tesztelni a W05-tel. Ennek ellenére Lewis nagyon gyors tudott lenni a szuper-lágy abroncsokon és kevéssel maradt el Felipe Massa abszolút legjobb idejétől, amit még szombaton futott a Williams brazil versenyzője.

Újítás a Mercedesen - nyílások a motorborításon! A csapat két különböző motorborítást is tesztelt.

merc10

Mint arról az F1-live.hu korábban beszámolhatott, ma Fernando Alonso ez eddigi legfejlettebb Ferrarit vihette pályára. Az autó többek között egy új motorburkolatot kapott, mellyel az erőforrás hűtése hatékonyabb lehet, de az első szárny, valamint a hátsó légterelő is új volt. Az F14-T sok olyan megoldást kapott, amiket évek óta nem láthattunk az F1-ben. A megbízhatósági kérdések azonban az olaszokat sem kerülték el. Alonso 2 óra 40 percig állt a garázsban, köszönhetően a sebességváltó meghibásodásának. A spanyol az utolsó előtt megállt a pályán, ami miatt már a 6. piros zászlót vették elő. A leállás azonban nem volt komoly, és Alonso nagyon hamar vissza tudott térni a pályára.

alonso100

A McLaren gyakorlatilag ugyanezt a napot futotta végig, csak kevés körrel, valamint Jenson Button is megállt a pályán. A wokingiak kipróbáltak néhány új elemet az autón, de a sebességük ma nem volt igazán biztató. Egyszerűen nem tudták elkapni a fonalat és még a napjuk is hamarabb ért véget a motor problémája miatt.

A Williams akárcsak tegnap, ma is mechanikai és aerodinamikai munkával kezdte meg a napot. Az időmérős szimuláció részeként Valtteri Bottas pedig egy egészen jó kört futott, de ellentétben Felipe Massával, a finn nem szuper-lágyon, hanem a sima lágy keveréken futotta meg a legjobb idejét. A nap 7. piros zászlója a finn nevéhez fűződött. Addig a pontig a Williams volt az egyetlen, mely egyszer sem állt meg a pályán. Közel volt a rekord... A hiba ugyanaz volt, mint a McLarennél.

A Sauber sietősre fogta a nap első felében, hiszen szombaton Adrian Sutil csak 1 installációs kört tudott megtenni a C33-assal. Eredetileg mag egész nap Esteban Gutierrez tesztelt volna, de a technikai gondok után a tapasztalt német kapta meg az utolsó nap első felét. Sutil nagyon aktív tudott lenni, és már bőven a hivatalos ebédszünet előtt közel 80 megtett kör állt a neve mellett. Gutierrez leginkább azzal vétette észre magát, hogy a nap 8. piros zászlóját ő vetette elő a helyiekkel... Az üzemanyag fogyott ki a C33-asból.

A Marussia tegnap nagyon aktív tudott lenni Jules Bianchi vezetésével, de ma Max Chilton nem lehetett igazán elégedett, hiszen sokáig csak 10 megtett kör állt a neve mellett egy elektronikai problémának köszönhetően, ami lényegesen befolyásolta a csapat programját. A tavaly debütált pilóta csak a délutáni órák második felében volt képes visszatérni a sivatagi aszfaltcsíkra. A rivális Caterham-nál már jobban mentek a dolgok és Kamui Kobayashi több mint 100 kört volt képes megtenni a frissített versenygéppel. A kuplunggal kapcsolatos probléma azonban azt jelentette, hogy a csapat 1 órával hamarabb hagyta abba a 25 perccel tovább tartott utolsó tesztnapot.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a kisebb csapatoknál jobban működnek a Renault csomagjai, ami amiatt lehetséges, mert ezek az autók kevésbé bonyolultak, ellentétben a Red Bullal, vagy a Lotusszal. A Toro Rosso már nem tudott ilyen aktív lenni, de a csapat nagyjából ugyanazt a körszámot hozta, mint eddig.

Végeredmény

(108) - Kobayashi (106) - Sutil (91) - Gutierrez (86) - Vettel (77) - Alonso (74) - Hülkenberg (74) - Vergne (74) - Hamilton (70) - Chilton (61) - Grosjean (32) - Button (22)

1. HamiltonMercedes1:33.278 / 70 kör
2. BottasWilliams1:33.987 / 108 kör
3. AlonsoFerrari1:34.280 / 74 kör
4. HülkenbergForce India1:35.577 / 74 kör
5. VergneToro Rosso1:35.701 / 74 kör
6. SutilSauber1:36.467 / 91 kör
7. ChiltonMarussia1:36.835 / 61 kör
8. GutierrezSauber1:37.303 / 86 kör
9. VettelRed Bull1:37.755 / 77 kör
10. ButtonMcLaren1:38.111/ 22 kör
11. KobayashiCaterham1:38.391 / 106 kör
12. GrosjeanLotus1:39.302 / 32 kör

AZ UTOLSÓ TESZTNAP TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

[live_event id="139"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault biztos benne, hogy mindent meg tudnak oldani: az RBR mindig a határon van
Következő cikk Lotus: Nem vagyunk elégedettek, de idén bárki bajba kerülhet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország