Feltámadt a Ferrari az Osztrák Nagydíjon: Hamilton-Vettel-Bottas-Leclerc

A Scuderia Ferrari közepes gumikon gyakorlatilag ugyanarra az időre volt képes, mint a Mercedes a lágy tappancsokon. Ez egy igen biztató kezdés volt az olaszoktól, így jöhet a folytatás, a második szabadedzés a Red Bull Ringen.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Zak Mauger / Motorsport Images

Közvetlen az FP1 előtt derült ki, hogy a Pirelli nem változtat az idei abroncsain, a sok kritika ellenére sem. A szavazáson nem született többség, így minden marad a régiben, ami azt jelenti, hogy a csapatoknak kell megoldaniuk a problémáikat, és nem számíthatnak arra, hogy visszahozzák a tavalyi konstrukciót.

A versenyzők teljesen száraz, napos idő mellett körözgethettek a Red Bull Ringen. A zöld jelzéskor 25°C volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya hőmérői 43°C-ot mutattak. Elsőként az első percekben Sainz futott be a McLarennel, immáron a Renault új erőforrásával, ami 10 helyes rajtbüntetést jelent majd a neve mellett vasárnapra. Norris azonban maradt a régi egységnél, akárcsak Hülkenberg, aki várhatóan csak a hétvégén cserél, míg a McLaren újonca végig a korábbi fejlesztéssel körözgethet.

Még több F1 hír:

Nem sokkal Sainz után Gasly érkezett meg a közepes gumikon, akit Vettel és Leclerc követett, szintén ezen a keveréken. Gasly, Vettel, Leclerc és Sainz után Norris is megérkezett, a csapattársához hasonlóan a lágy gumikkal kezdte meg a munkát és a mért idők futását. Igaz, a spanyol egy nagyon lassú idővel kezdett. Ez volt az a pont, amikor a mezőny igazán aktívvá kezdett válni és sorra jöttek a mért idők. 

A Ferrarinál a Francia Nagydíjon tesztelt új első szárnyak az SF90-en maradtak, míg a problémás padlólemez lekerült, és a korábbi verzióval gyűjtöttek adatokat, de ez várható is volt, hiszen Mattia Binotto csapat-és technikai főnök egyáltalán nem volt elégedett az elemmel.

Az utolsó két helyen nem meglepő módon a két Williams zárt, amivel vissza is állt a korábbi sorrend, miszerint Kubica volt a leglassabb. Russell messze gyorsabb volt a lengyelnél, ráadásul a brit gyakorlatilag ugyanarra az időre volt képes, mint előtte Stroll, Räikkönen és Giovinazzi. Eddig messze ez volt a legbiztatóbb szabadedzés a Williams számára, legalábbis a brit újoncot illetően.

Pérez a 15. helyen már pár tizedmásodperccel gyorsabb volt, hozzá közel Hülkenberggel, aki miatt az utolsó percekben elő kellett venni a piros zászlót. A Renault pilótája túl szélesre vette az utolsó előtti kanyart, és az első szárny bal oldala teljesen leszakadt, aminek a darabjai bekerültek a gép alá. A pilóták ezt követően már csak startgyakorlatra térhettek vissza.

Közvetlen a TOP-10 mögött Albont, Kvjatot és Grosjeant találhattuk, így a két Toro Rosso nem volt ott a legjobbak között. A Haas francia pilótája azonban időben is közel volt Norrishoz, bár a McLaren újonca egyedül a mezőnyből kemény gumikon teljesítette a legjobb idejét. Ez is magyarázat lehet arra, hogy Sainz miért lett 7. a másik McLarennel, valamint az új motorral. Kettejük közé Ricicardo és Magnussen volt ott.

Még több F1 hír:

A legjobb időt Hamilton rakta össze Vettel és a motorcserés Bottas előtt, majd jött Leclerc, aki ugyancsak nem volt túl messze, főleg, ha megnézzük, hogy a két Ferrari közepes keveréken mentek, míg a többiek lágyon. Verstappen is lágyon mente az idejét, akárcsak Gasly. Ezúttal nem volt túl sok különbség közöttük, de a Red Bull számára is problémát jelentettek a pályát határoló elemek, amivel több első szárnyat is „elfogyasztottak.” A Mercedes hasonlóan járt, akárcsak a Racing Point, így az FIA változtathat a folytatásra. 

FP1

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 United Kingdom Lewis Hamilton 34 1'04.838     239.748
2 Germany Sebastian Vettel 23 1'04.982 0.144 0.144 239.217
3 Finland Valtteri Bottas 37 1'04.999 0.161 0.017 239.154
4 Monaco Charles Leclerc 26 1'05.141 0.303 0.142 238.633
5 Netherlands Max Verstappen 30 1'05.260 0.422 0.119 238.197
6 France Pierre Gasly 30 1'05.378 0.540 0.118 237.768
7 Spain Carlos Sainz Jr. 34 1'05.502 0.664 0.124 237.317
8 Australia Daniel Ricciardo 27 1'05.846 1.008 0.344 236.078

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenbergnek sem tetszik a Ricciardo elleni statisztika
Következő cikk Már idén a Pirelli 2020-as gumijaival versenyezhet az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország