Jelentés a szabadedzésről

Hamilton volt a leggyorsabb az FP1-en Mexikóban, de Leclerc közepesen volt

Lewis Hamilton futotta meg a legjobb időt délelőtt Mexikóban az első szabadedzésen, de csak minimális különbséggel Charles Leclerc előtt, ráadásul a monacói közepes gumikon mente a leggyorsabb körét.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 waves to fans

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A versenyzők teljesen száraz időben gurulhattak pályára az FP1 kezdetén 16°C-os levegő és 20°C-os aszfalthőmérséklet mellett, ami nem volt a legideálisabb. Miután azonban korábban voltak esőzések a pálya felett, több helyen nedves volt az asztalt, így a többség az első köröket köztes abroncsokon tette meg. Pár perc elteltével közel a teljes mezőnynek volt legalább egy köre. Akkor Verstappen, Hamilton és Bottas még nem volt kint. Utoljára Hamilton lendült akcióba, valamint több mint 10 perccel a zöld jelzés után.

Még több F1 hír:

Az első nagy roham után Leclerc állt az élen Hamilton előtt 0.155 másodperccel, majd jött Verstappen (0.186) és Bottas, aki már közel 0.7 másodperccel volt lassabb. A finnt követte Vettel 0.784 másodperces hátránnyal, miután a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője hibázott, így Stroll igen közel került hozzá a 6. helyen, aki magabiztosan vezette a középmezőnyt Hülkenberg, Pérez, Albon és Kvjat előtt. A TOP-10 mezőnyéből a két Red Bull lágyon futotta meg a legjobb idejét, míg a többiek közepesen. Verstappen könnyen átvehette volna a vezetést, de a harmadik szektorban szélesre vette, és azonnal felemelte a lábát a gázról, mert tudta, hogy túl sok időt veszített. 

 

30 percet mutatott az óra, amikor piros zászló volt érvényben Stroll hibája miatt. A kanadai nagyobb sebességnél dobta el a Racing Point autóját, amivel a speciális biztonsági falnak vágódott, melyet helyre kellett igazítaniuk a sportbíróknak. A gép bal oldala egyértelműen megsérült, akárcsak a hátsó szárny, de a versenyző még vissza tudott evickélni a bokszba.

Lance jó körön volt, és sokat javíthatott volna, de a harmadik szektor a hibája miatt nem sikerült. A fal helyrerakásával és a takarítással fontos perceket veszített a mezőny. Az utolsó percekre Stroll visszatérhetett a pályára, miután többek között a hátsó szárnyát is kicserélték a szerelők. 

Az FP1 végjátéka érdekesen alakult, miután több pilóta is feltartotta a másikat. Verstappen és Magnussen majdnem összeütközött egymással, amiért a holland nagyon dühösen reagált a rádión keresztül. A Red Bull pilótája a harmadik idővel állt elő a lágy gumikon, közvetlen előtte Leclerc Ferrarijával, mely már közepes tappancsokon volt kint. Ennek ellenére a monacói ideje alig maradt el Hamilton-tól, aki a leggyorsabb volt.

Albon, aki először vezet Mexikóban, Bottast és Vettelt is megelőzte. A finnek és a németnek is voltak problémái a kicsúszásokkal, de Vettel többet hibázott, és emiatt is volt olyan távol. Sainz mögötte mindössze 0.2 másodpercre volt. A TOP-10-ben végzett még Gasly, Kvjat és Giovinazzi.

 

Giovinazzi, Hülkenberg és Magnussen szinte ugyanazt az időt futották meg. Ők hárman kevéssel maradtak le a TOP-10-ről, míg Räikkönen, Norris, Ricciardo, Stroll és Pérez már egyértelműen lassabb volt, akárcsak Grosjean. A mezőny végén a két Williamst találhatjuk. Russell nagyon magabiztos különbséggel verte Latifit, mint általában Kubicát szokta.A TOP-10-ből Leclerc, Vettel, Gasly és Kvjat közepes gumikon abszolválta a legjobb körét. A mezőny második feléből pedig Stroll és Pérez, addig a többiek lágyon.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 United Kingdom Lewis Hamilton 25 01'17.327     200.375
2 Monaco Charles Leclerc 23 01'17.446 00.119 00.119 200.067
3 Netherlands Max Verstappen 17 01'17.461 00.134 00.015 200.028
4 Thailand Alexander Albon 21 01'17.949 00.622 00.488 198.776
5 Finland Valtteri Bottas 25 01'18.005 00.678 00.056 198.633
6 Germany Sebastian Vettel 20 01'18.218 00.891 00.213 198.092
7 Spain Carlos Sainz Jr. 21 01'18.401 01.074 00.183 197.630
8 France Pierre Gasly 23 01'18.593 01.266 00.192 197.147
9 Russian Federation Daniil Kvyat 27 01'18.835 01.508 00.242 196.542
10 Italy Antonio Giovinazzi 22 01'18.959 01.632 00.124 196.233

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc is belép a divat világába
Következő cikk A Renault bejelentette, felülvizsgálják az F1-es projektjüket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország