Hamilton nyerte az első edzést Brazíliában Rosberg, és Vettel előtt: rettentő kevés a tapadás Interlagosban

Hamilton nyerte az első edzést Brazíliában Rosberg, és Vettel előtt: rettentő kevés a tapadás Interlagosban

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Mercedesszel Brazíliában péntek délelőtt, közvetlen a német csapattársa, Nico Rosberg előtt. Sebastian Vettel a harmadik leggyorsabb tudott lenni a Ferrarival.

A mezőny száraz, napos és meleg körülmények között kezdhette meg az első szabadedzést. Az időjárás nem változott a folytatásban, de a pilóták legnagyobb része erősen panaszkodott a tapadás hiánya miatt.

Többek között Felipe Massa (Williams) és Daniel Ricciardo (Red Bull) is katasztrofálisnak nevezte azt, amit hátul tapasztalt az autóban ülve. Egyelőre az időeredmények meg sem közelítik a rekordot, melytől még a leggyorsabb Hamilton is több mint 3 másodpercre van.

A két Mercedes és Vettel mögött Daniel Ricciardo zárt a Red Bullal, akit minimális különbséggel követett a finn „Jégember” a másik SF15-T volánja mögött. Kimi Räikkönen a végén igen nagy sebességnél eresztette el a gépet, de jól reagálta le a helyzetet, így nem törte össze az autóját.

2007 bajnokát a másik Red Bull követte, majd jött a Williams finn versenyzője, és a Toro Rosso holland újonca. A legjobb 10-et Nicolas Hülkenberg (Force India) és Pastor Maldonado (Lotus) zárta.

A McLarenek ezúttal sem parádéztak. Jenson Button a 13., Fernando Alonso a 16. időt autózta Interlagosban. Szintén szenvedtek a hátsó tapadás hiánya miatt.

Végeredmény

1.Lewis HamiltonMercedes1’13.54328 kör
2.Nico RosbergMercedes1’14.0620.51936
3.Sebastian VettelFerrari1’14.1680.62527
4.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’14.4490.90627
5.Kimi RaikkonenFerrari1’14.5491.00620
6.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’14.6961.15325
7.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’14.8861.34325
8.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’14.9601.41738
9.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’15.1741.63133
10.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’15.1921.64931
11.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’15.3141.77138
12.Jolyon PalmerLotus-Mercedes1’15.3521.80933
13.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’15.3791.83628
14.Felipe NasrSauber-Ferrari1’15.3811.83829
15.Sergio PerezForce India-Mercedes1’15.4081.86532
16.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’15.4131.87029
17.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’15.4691.92624
18.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’15.7982.25534
19.Alexander RossiManor-Ferrari1’17.8604.31723
20.Will StevensManor-Ferrari1’18.0904.54722

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="347"]

Pálya

Interlagos

Verseny dátuma: 2012. november 15.

Pálya neve: AUTÓDROMO JOSÉ CARLOS PACE

Első nagydíj: 1973

Körök száma: 71

Pálya hossza: 4.309 km

Versenytáv: 305.909 km

Körrekord: Juan-Pablo Montoya - 1:11.473 (2004)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 13:00 - 14:30

Második szabadedzés: 17:00 - 18:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 14:00 - 15:00

Időmérő: 17:00 - 18:00

Vasárnap

Verseny: 17:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

2014: Közepes, lágy

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING