Hamilton nyerte az első edzést Abu Dhabiban Rosberg és Raikkönen előtt

Hamilton nyerte az első edzést Abu Dhabiban Rosberg és Raikkönen előtt

A Mercedes háromszoros világbajnok versenyzője diktálta a tempót az első edzésen az idei Abu Dhabi Nagydíjon, közvetlen a német csapattársa és 2007 Forma-1 bajnok előtt.

A versenyzők meglehetősen ideális körülmények között kezdhették meg a munkát Abu Dhabiban, ami egyfajta tesztelés is volt 2016-ra. A legtöbb csapat új elemeket és megoldásokat próbált ki. A Lotus első szárnya szintén az új elemek közül való, miközben a Ferrari egy érdekes lézeres szenzort használt a finn „Jégember” autóján.

Az edzés javarészt eseménytelenül telt, bár Fernando Alonso és Kimi Räikkönen majdnem egymásra talált. Íme a kép, amin jól látható, hogy a két korábbi csapattárs mennyire közel volt egymáshoz. A másik Ferrarival Sebastian Vettel már nem lehetett túl boldog, hiszen sokat küszködött a géppel. Noha a finnek is akadtak gondjai (ERS), lényegesen kényelmesebben érezhette magát az SF15-T volánja mögött. A négyszeres német világbajnok délelőtt különösen sokat jegyzetelt, hiszen az autóval egyáltalán nem elégedett, így sokat kell majd egyeztetnie a mérnökökkel.

Az edzést Lewis Hamilton nyerte, de csak minimális különbséggel a csapattársa előtt. A brit sokat panaszkodott az autójára, mely nem volt túl ideális számára. Képen Lewis különleges sisakja!

Nico Rosberg mögött közvetlen a Ferrari finn világbajnok pilótája zárt, addig a csapattársa ötödik lett. Vettel hátránya Räikkönenhez képest több mint 2 tizedmásodperc volt, de tekintve, hogy mennyire nem volt elégedett a géppel, ez a különbség nem is túl nagy.

Úgy tűnik, Nicolas Hülkenberg továbbra is formában van a Force Indiával és az év végére összeszedi magát. A német a 6. legjobb időt autózta a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo és a másik force indiás Sergio Pérez előtt. A legjobb 10-be még Pastor Maldonado és Felipe Massa fért oda. A Lotusnál Jolyon Palmer vesztette a legtöbb időt, miután folyt a víz az autójából. Romain Grosjean volt az, aki átadta neki a gépet tesztelésre.

A két Toro Rosso meglepő módon csak a 13. és a 16. helyen végzett, míg a McLaren a 13. és a 14. legjobb időt futotta.

Végeredmény

1.Lewis HamiltonMercedes1’43.75427 kör
2.Nico RosbergMercedes1’43.8950.14131
3.Kimi RaikkonenFerrari1’44.5000.74627
4.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’44.7020.94823
5.Sebastian VettelFerrari1’44.7420.98823
6.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’44.7510.99722
7.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’44.8931.13925
8.Sergio PerezForce India-Mercedes1’44.9341.18027
9.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’45.3141.56028
10.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’45.4331.67919
11.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’45.6031.84922
12.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’45.7181.96432
13.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’45.7732.01915
14.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’45.8652.11120
15.Felipe NasrSauber-Ferrari1’46.1152.36120
16.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’46.2202.46621
17.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’46.4072.65328
18.Jolyon PalmerLotus-Mercedes1’46.5012.7478
19.Will StevensManor-Ferrari1’48.8365.08219
20.Roberto MerhiManor-Ferrari1’49.8886.13420

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="352"]

Pálya

YAS MARINA

Verseny dátuma: 2015. november 29.

Pálya neve: YAS MARINA CIRCUIT

Első nagydíj: 2009

Körök száma: 55

Pálya hossza: 5.554 km

Versenytáv: 305.355 km

Körrekord: Sebastian Vettel - 1:40.279 (2009)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Lágy, szuper-lágy

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING