Elképesztő Hamilton-pole Szingapúrban, Vettel csak a harmadik

Lewis Hamilton kisebb meglepetésre megnyerte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzését a Mercedesszel. Egy újabb nagyon fontos eredmény a brit világbajnoktól Sebastian Vettel és a Ferrari ellen, ezúttal a villanyfényes helyszínen. Még Max Verstappen is megelőzte a Ferrarit.

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A harmadik szabadedzés a Ferrari kettős sikerét hozta, élen Vettellel, aki egy nagyon erős kört rakott össze. Ezt az időt (1:38.054) még Räikkönen (1:38.416) sem tudta megközelíteni, beleértve a két Mercedest Hamiltonnal (1:38.558) és Bottasszal (1:38.603).

Még több F1 hír:

A Red Bull csak az utolsó percekre vette elő a hiperlágy gumikat, de így is problémákkal küszködtek az autójukat és a motort illetően. Verstappen különösen sokat panaszkodott, de Ricciardo sem volt túlzottan elégedett a volán mögött. A „bikák” hátránya jelentős volt, és a forgalom miatt sem tudtak igazán jó időt futni.

Ezek után Vettel favoritként várhatta a kvalifikációt, és szüksége is volt erre, miután legutóbb Monzában is sok pontot veszített a riválisával szemben.  

IDŐMÉRŐ

Q1

A Q1-et Ricciardo nyerte a kevésbé feltekert Ferrari és Mercedes ellen. A Red Bull ausztrál versenyzője közvetlen Vettel előtt fejezte be az első etapot, minimális különbséggel, majd Räikkönen jött a másik Ferrarival. A legjobb ötben zárt még Grosjean és Verstappen.

A Mercedesek nem az élmezőnyben végeztek, sokkal inkább amiatt, mert a riválisokkal ellentétben ultralágy gumit használtak. Hamilton emiatt csak a 14. helyen ment tovább, míg Bottas a 12. pozícióban. A brit címvédő így nem volt messze a kieséstől. A németek talán túl sokat kockáztattak ezzel, de megúszták.

A TOP-10-ben zárt még Pérez, Ocon, Hülkenberg, Alonso és Sainz.

Gasly, Magnussen, Hartley, Vandoorne, Szirotkin és Stroll nem ment tovább a Q2-be. A legnagyobb meglepetést így a Haas dán versenyzőjének kiesése jelentette, miközben a francia csapattársa negyedik lett. A Williams egészen sima búcsúzása azonban nem jelenthetett nagy meglepetést. 

Q1: Ricciardo, Vettel, Räikkönen, Grosjean, Verstappen, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Alonso, Sainz, Leclerc, Bottas, Ericsson, Hamilton, Gasly KIESŐK: Magnussen, Hartley, Vandoorne, Szirotkin, Stroll.

Közvetlen az időmérő előtt a Ferrarinál dolgoztak keményen és gyorsan a szerelők Vettel autóján. A padlólemez körül kellett változtatnia a legendás csapatnak, feltehetően egy elektronikai hiba miatt.

 

Q2

A Q2-ben Räikkönen diktálta a tempót. A finn „Jégember” ultralágy gumikon kezdte meg az etapját, de azt végül lecserélte, mert nagyon nem volt elégedett a tempóval. Vettel gyorsabb volt, de végül ő is hiperlágyon teljesítette az időmérő második részét. A németet több ponton is feltartották, de könnyedén továbbment a Q3-ba.

Räikkönen és Verstappen mögött Bottast és Hamiltont találjuk, míg Ricciardo csak ötödikként abszolválta a Q2-t. A Q3-ba jutott még Pérez, Grosjean, Hülkenberg és Ocon.

Ezzel Alonso, Sainz, Leclerc, Ericsson és Gasly búcsúzott a kvalifikációtól. A spanyol világbajnok nagyon közel volt a továbbjutáshoz, de ez a 11. hely ideálisabb számára a szabad gumiválasztás miatt. Ezzel szemben a honfitárs, Sainz káromkodva adta hírül, hogy semmilyen tapadása nem volt a Renault-ban ülve, ám ő is szabadon választhat abroncsokat a rajtnál, ami hamar előnyt jelenthet számára. 

Q2: Räikkönen, Verstappen, Bottas, Hamilton, Ricciardo, Vettel, Pérez, Grosjean, Hülkenberg, Ocon KIESŐK: Alonso, Sainz, Leclerc, Ericsson, Gasly.  

 

Q3

A Q3-ban meglepetés született, mert Hamilton nagyon simán szerezte meg az első helyet, ráadásul Verstappen előtt, és csak utána jött Vettel. A brit világbajnok az első Q3-as körében ment szenzációsat, míg a másodikat elrontotta, de így sem volt mitől félnie.



A legjobb ötben zárt még Bottas, valamint Räikkönen, míg Ricciardo a másik Red Bullal a 6. helyig jutott.

 

Ez volt Hamilton 79. rajtelsősége, míg a 4. Szingapúrban. 

Szingapúri Nagydíj - időmérő - F1 2018

Hely Versenyző Autó Motor Idő Különbség
1 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1'36.015  
2 Netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 1'36.334 0.319
3 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 1'36.628 0.613
4 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1'36.702 0.687
5 Finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 1'36.794 0.779
6 Australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 1'36.996 0.981
7 Mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1'37.985 1.970
8 France Romain Grosjean  Haas Ferrari 1'38.320 2.305
9 France Esteban Ocon  Force India Mercedes 1'38.365 2.350
10 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'38.588 2.573
11 Spain Fernando Alonso  McLaren Renault 1'38.641 2.626
12 Spain Carlos Sainz Renault Renault 1'38.716 2.701
13 Monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari 1'38.747 2.732
14 Sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 1'39.453 3.438
15 France Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 1'39.691 3.676
16 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1'39.644 3.629
17 New Zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda 1'39.809 3.794
18 Belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 1'39.864 3.849
19 Russian Federation Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 1'41.263 5.248
20 Canada Lance Stroll  Williams Mercedes 1'41.334 5.319

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel-dominancia a Szingapúri Nagydíj utolsó szabadedzésén a Ferrarival
Következő cikk Bottas azt hitte, jó kört futott, aztán kiderült, hogy nem eléggé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország