BRÉKING

Hamilton nyerte a második edzést Szocsiban Vettel és Rosberg előtt: megkotlott a Ferrari

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb délután Szocsiban a második szabadedzésen, közvetlen Sebastian Vettel előtt, aki alatt azonban a potenciális leggyorsabb körén megállt a Ferrari. A harmadik leggyorsabb Nico Rosberg volt a másik Mercedesszel, míg Kimi Räikkönen negyedik lett.

A délelőtti első szabadedzésen Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Mercedesszel, közvetlen a brit világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton előtt, míg harmadiknak és negyediknek a Ferrari jött be, de az olaszok csak lágy tappancsokon teszteltek, így ezek után még inkább kíváncsiak voltak a rajongók a folytatásra Szocsiban, az Orosz Nagydíjon.

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy akciót lássunk a pályán és pár perc elteltével a mezőny nagy része már kint is volt a pályán. A Ferrari Sebastian Vettel vezetésével rögtön jó tempót ment a lágy gumikon és a német élre állt: 1:38.921. Az első 15 percben Hamilton csak megbújt a háttérben, majd ő is villant egyet, és a legjobb első, valamint a legjobb harmadik szektorral átvette a vezetést a lágy abroncsokon: 1:38.311. Nem sokkal később Rosberg is javított, de ez csak a második helyre volt elég: 1:38.450.

20 perc elteltével ez volt a TOP-10 sorrendje: Hamilton, Rosberg, Vettel, Button, Räikkönen, Kvyat, Bottas, Pérez, Massa, Sainz. Räikkönen egy nagyon lassú kört futott a puhább keveréken, míg Vettel már tempót ment és meg is érkezett az élre. Igaz, a négyszeres világbajnok köre nem volt tökéletes. A finn "Jégember" a következő körén javítani tudott, de végig szenvedett és maradt a negyedik helyen. Seb is hasonlóan tett volna, és az első szektorban övé volt az abszolút legjobb idő, majd a célegyenesben megállt alatta az SF16-H. A német azonnal közölte a csapattal, hogy elment az elektronika, és emiatt állt félre. A veszélyes megállás miatt virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben.

Vettel a bokszutcából figyelte végig, ahogy Hamilton a szuper-lágy gumikon elveszi tőle az első helyet: 1:37.583. A brit köre messze versenyképesebb és gyorsabb volt, mint a Ferrarié. Ugyanakkor ez sem jelent reális képet, mivel Vettel alatt épp a leggyorsabb körén ment el a technika, addig Räikkönen is csak küszködött.

42 perccel a leintés előtt a TOP-15 sorrendje: Hamilton, Vettel, Rosberg, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Kvyat, Button, Massa, Alonso, Sainz, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Magnussen.

A legjobb idő végül Hamilton neve maradt, amivel nagyon könnyedén és magabiztosan nyerte meg a második edzést. Noha Vettelnek a leállást követően már nem volt lehetősége a javításra, a második leggyorsabb volt, közvetlen Rosberg előtt, aki ezúttal nem erőltette meg magát a volán mögött.

Dppi_00116004_033

A negyedik helyen Räikkönen zárt, aki szinte az összes gyors körén szenvedett. A finnek láthatóan gondjai voltak az egyensúllyal és a tapadással. A legjobb 5-ben végzett még Daniel Ricciardo a Red Bullal. Az ausztrál versenyző három tizedmásodperccel volt lassabb a finn „Jégembernél”. Ez egyelőre nem az a tempó, amit várnának a rajongók a Red Bulltól.

A Williams most valamivel visszafogottabb volt, de Valtteri Bottas így is 6. tudott lenni. Igaz, a hátránya a legjobb időhöz képest majdnem 2 másodperc volt, ami rengeteg.  A McLaren közben szép lassan megérkezett a TOP-10-be, és mindkét autójával. Jenson Button a 8., míg Fernando Alonso a 10. legjobb időt futotta meg a Honda motorral hajtott versenygéppel. A két világbajnok között 2 tizedmásodperc volt a különbség.

A Toro Rosso továbbra is gyengélkedik, akárcsak a Haas, mely Kína óta elvesztette a fonalat, és ma is végig csak vergődtek a pályán. A Renault hasonló helyzetben van, addig a Force India szokásához híven spórolt az erőforrással.

A GP-LIVE.HU HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁRA EZEN A LINKEN TUDSZ FELIRATKOZNI: F1-ES ADÁSOK, EXTRA TARTALMAK...

Végeredmény

1.Lewis HamiltonMercedes1:37.58330 kör
2.Sebastian VettelFerrari1:38.235+0.65210
3.Nico RosbergMercedes1:38.450+0.86737
4.Kimi RaikkonenFerrari1:38.793+1.21035
5.Daniel RicciardoRed Bull Racing1:39.084+1.50134
6.Valtteri BottasWilliams1:39.185+1.60242
7.Daniil KvyatRed Bull Racing1:39.193+1.61032
8.Jenson ButtonMcLaren1:39.196+1.61331
9.Felipe MassaWilliams1:39.289+1.70638
10.Fernando AlonsoMcLaren1:39.400+1.81730
11.Carlos Sainz Jr.Toro Rosso1:39.465+1.88237
12.Max VerstappenToro Rosso1:39.501+1.91830
13.Nico HulkenbergForce India1:39.795+2.21231
14.Sergio PerezForce India1:39.867+2.28438
15.Kevin MagnussenRenault F1 Team1:40.193+2.61041
16.Romain GrosjeanHaas F1 Team1:40.260+2.67724
17.Esteban GutierrezHaas F1 Team1:40.508+2.92526
18.Jolyon PalmerRenault F1 Team1:40.688+3.10537
19.Felipe NasrSauber1:40.740+3.15731
20.Rio HaryantoManor Racing1:41.080+3.49738
21.Pascal WehrleinManor Racing1:41.148+3.56523
22.Marcus EricssonSauber1:41.652+4.06929

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A MÁSODIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="388"]

Pálya

Szocsi

Verseny dátuma: 2016. május 1.

Pálya neve: SOCHI AUTODROM

Első nagydíj: 2014

Körök száma: 53

Pálya hossza: 5.848 km

Versenytáv: 309.745 km

Körrekord: Sebastian Vettel - 1:40.071 (2015) (Ferrari)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 09:00 - 10:30

Második szabadedzés: 13:00 - 14:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2016: Szuper-lágy (Q3), lágy (opciós), közepes (elsődleges)

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megszavazták az új motorszabályokat 2017-től!
Következő cikk Ricciardo szerint a "szélvédővel" a rajt problémás lehet, Kvyat pedig a szurkolókat tartja szem előtt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország