Óriási előnyben a Mercedes a Magyar Nagydíj első szabadedzésén a Hungaroringen

Lewis Hamilton a kemény keveréken húzta be az edzést a közepes gumikon ment Valtteri Bottas előtt, miközben a Racing Point úgy kapott 0.5 és közel 1 másodpercet a harmadik, illetve a negyedik helyen, hogy lágy keveréken voltak kint.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Charles Coates / Motorsport Images

A Forma-1 mezőnye 90 percet kapott az első szabadedzésen a Hungaroringen. Messze nem volt olyan magas a hőmérséklet, mint általában lenni szokott a Magyar Nagydíjakon, de száraz feltételek mellett vehette kezdetét a tréning.

Még több F1 hír:

A levegő hőmérséklete mindössze 17.5°C volt a zöld jelzéskor. A pálya hőmérői 23.2°C-ot mutattak. A szél 12.6 km/órával fújt. Ezen a hétvégén a C2-es, a C3-as és a C4-es keverékek lesznek használatban, tehát a legkeményebb és a legpuhább nem.

1 perc elteltével már a mezőny fele kint volt a pályán. Kubica is hamar kihajtott a bokszból, aki Räikkönen autójában kapott lehetőséget az FP1-en. Utolsóként Verstappen, Gasly és Hamilton abszolválta az installációs körét.

Az első időt Verstappen futotta meg a kemény gumikon, még az első 10 percben. Pár perccel később a Mercedes is beszállt a játékba. Ez volt az a pont, amikor a mezőny igazán aktívvá vált az első szabadedzésen. 

Az első etap végén 50 perc volt hátra. Hamilton egy nagyon erős idővel nyitott, Bottas is 0.4 másodpercre volt tőle, míg Pérez már 2 másodperccel ment lassabban. A mexikóitól csak egy hajszálra volt Stroll és Latifi. A Williams újonca ezzel igencsak felhívta magára a figyelmet.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A sorrend Leclerc, Verstappen, Vettel, Ocon és Sainz nevével folytatódott tovább, akik ugyancsak nagyon közel voltak egymáshoz. A mezőny második fele Ricciardóval kezdődött, akit Grosjean közelítette meg, míg Russell, Magnussen, Albon, Kvjat, Norris, Giovinazzi és Kubica már túl messze volt.

Gasly volt az egyetlen, aki idő nélkül várakozott egy technikai gond miatt. A Honda egy anomáliát fedezett fel a motorban, ami miatt teljesen szét kellett szedniük az AlphaTaurit a fizikai ellenőrzések idején.

A második etap átírta a sorrendet, de a Mercedes továbbra is nagyon erős maradt. Külső szemmel is tisztán látható volt, hogy messze a legjobban tapadó autó a pályán, ahol Hamilton a kemény gumikon futotta meg a legjobb időt, miközben Bottas a közepes tappancsokon volt mögötte. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a Racing Point a harmadik és negyedik helyen a lágy, tehát a leglágyabb gumikon kapott 05. és közel 1 másodpercet.

Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C39, recovers after a brief off

Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C39, recovers after a brief off

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A Racing Pointot a Renault követte Ricciardóval, majd a két Ferrari Vettel-Leclerc sorrendben, közepes gumikon. A TOP-10-ben még Verstappen, Norris (lágy) és Ocon (közepes) voltak ott, addig Sainz  (lágy) éppen hogy csak lemaradt erről. Hiába használt lágy gumikat a Red Bull, ez a 8. és 13. hely messze elmaradt a jobb helyektől. A holland és a thai sem lehetett túlzottan elégedett az autóval.

 

A mezőny utolsó felében a Williams és az Alfa Romeo érezhetően lassabb volt. Ez a két csapat kissé elszakadni látszott a középmezőny második felétől, míg a Haas képes volt növelni a tempót. Latifi 15. helye meglepetésként hatott Russellhez képest, aki nagyon sokat kapott az újonctól, de a britnél sem ment minden rendben. 

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 37 1'16.003     207.512
2 Finland Valtteri Bottas 37 1'16.089 0.086 0.086 207.278
3 Mexico Sergio Perez 20 1'16.530 0.527 0.441 206.083
4 Canada Lance Stroll 35 1'16.967 0.964 0.437 204.913
5 Australia Daniel Ricciardo 28 1'17.200 1.197 0.233 204.295
6 Germany Sebastian Vettel 26 1'17.238 1.235 0.038 204.194
7 Monaco Charles Leclerc 29 1'17.404 1.401 0.166 203.756
8 Netherlands Max Verstappen 28 1'17.435 1.432 0.031 203.675
9 United Kingdom Lando Norris 26 1'17.523 1.520 0.088 203.444
10 France Esteban Ocon 35 1'17.615 1.612 0.092 203.202

Az edzés legnagyobb vesztese Gasly volt, aki a szerelés miatt szinte végig inaktív volt, és egyetlen egy mért ideje sem volt.

"Másolási bajnoksággá" válhat a Forma-1?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hosszútávra kötelezné el magát a McLaren a nehézségek ellenére
Következő cikk Steiner válaszolt a Haas jövőjét firtató kérdésre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország