BRÉKING

Hamilton nyerte a látványos Monacói Nagydíjat Ricciardo és Pérez előtt: Vettel 4., Alonso 5.

Egy igen kacifántos végeredményt kaptunk az idei Monacói Nagydíjon, mely Lewis Hamilton győzelmével ért véget egy remek taktikai döntést követően, miközben többek között Kimi Räikkönen és Max Verstappen is kiesett, addig Sebastian Vettel csak negyedik lett a Force India mögött.

A mezőny pénteken és szombaton száraz körülmények között körözgethetett Monacóban, majd vasárnapra megérkezett az eső, és nem is kis mennyiségben, különösen a reggeli és délelőtti órákban.

Ezzel gyakorlatilag garantálható volt az, hogy a versenyzők vizes pályán kezdik meg a futamot a legendás utcai versenypályán a hercegségben. Sajnálatos módon az FIA döntése alapján a biztonsági autó mögül kellett elrajtolnia a mezőnynek az eső miatt. És ezzel együtt kötelező volt az esőgumi használata.

Dppi_00116006_694

Miközben a mezőny a második körén járt a biztonsági autó mögött, Kvyat kihajtott a bokszba, akinek kormányt cseréltek az autójában. A Toro Rosso orosz versenyzője sokat bukott ezzel, aki a 8. helyről indulhatott volna. A 4. körben Daniil megint behajtott a bokszba, miközben a rádión keresztül félig síró hanggal megjegyezte, hogy „Miért mindig velem történnek ezek a dolgok…” Ezt követően a Toro Rosso már képes volt életre kelni és nemcsak egy bizonyos tempóval gurult a pályán.

Az 5. körben Magnussen volt az első, aki jelezte, hogy ideje lenne elengedni a mezőnyt, mert a dán is versenyezni szeretne. A Renault pilótája után Hamilton jegyezte meg kissé megemelt hanggal, hogy húzzon el a biztonsági autó előlük.

A mezőnyt a 8. körben engedtél el versenyezni Ricciardo vezetésével. Magnussen rögtön kockáztatott és köztes gumikra váltott. A másik Renault-val Palmer rendesen odavágta a gépet és ki is esett az újonc. Ez nem az ő hétvégéje volt, hiszen csütörtökön egyszer már összetörte a sárga autót. Ekkor virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben.

[caption id="attachment_273311" align="alignnone" width="1920"]

30 PALMER Jolyon (gbr) Renault RS16 action, crash, accident during the 2016 Formula One World Championship, Grand Prix of Monaco from on May 25 to 29 ,in Monaco - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI
30 PALMER Jolyon (gbr) Renault RS16 action, crash, accident during the 2016 Formula One World Championship, Grand Prix of Monaco from on May 25 to 29 ,in Monaco - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI[/caption]

A 11. körben Räikkönen rajongói foghatták a fejüket, mert a finn hibázott a leglassabb kanyarban és nem sokkal később kiesett. 

A 16. körben egy érdekes esetet láthattunk, amikor Rosberg lehúzódott az első kanyar után és elengedte Hamiltont… Ezt követően a Mercedes német versenyzője igencsak lassabb tempóra volt képes. Nem sokkal később a Mercedes megerősítette, ők kérték meg a németet arra, hogy engedje el Lewist, mivel sokkal gyorsabb volt nála. A brit azonnal megkezdte ledolgozni a 12 másodperces hátrányát Ricciardóhoz képest.

A 21. körben ismét Kvyaté volt a főszerep, amikor összeütközött Magnussennel a célegyenes előtt. A visszajátszásokból kiderült, az orosz rendkívül rossz döntést választott, aminek mindketten megitták a levét. Az ütközést megelőzően a dán volt nagyon agresszív, és valószínűleg az orosz bosszulni akart, ami nem jött össze...

A 25. körtől kezdődően jól lehetett látni, hogy a pálya néhány rész már száraz volt. A Mercedes mindeközben érdekes statisztikát választott Hamiltonnál, hiszen a címvédő kint maradt az esőgumikon az élen, addig Ricciardo köztes abroncsokon volt mögötte, sokkal komolyabb tempókülönbséggel. A terv az volt, hogy Lewis kihagyjon egy kiállást és a slick gumikra váltson át.

Ericsson volt az első, aki elsőként rakatta fel az autójára az ultra-lágy gumit a 31. körben. Egy körrel később Hamilton is megkapta a leglágyabb keveréket. Ezt követően elindult a dominó, és szép lassan mindenki átváltott a száraz pályára alkalmatos gumikra.

A Red Bull hatalmas hibát követett el, amikor Ricciardo bement a bokszba a szuper-lágy keverékekért, de az abroncsok sehol nem voltak, és rettentően sokat bukott az ausztrál. Normál esetben Daniel simán visszavette volna az első helyét, de ehelyett ismét Lewis mögé kellett beállnia.

[caption id="attachment_273333" align="alignnone" width="1920"]

VERSTAPPEN Max (ned) Toro Rosso Ferrari STR11 action during the 2016 Formula One World Championship, Grand Prix of Monaco from on May 25 to 29 ,in Monaco - Photo Gregory Lenormand / DPPI
VERSTAPPEN Max (ned) Toro Rosso Ferrari STR11 action during the 2016 Formula One World Championship, Grand Prix of Monaco from on May 25 to 29 ,in Monaco - Photo Gregory Lenormand / DPPI[/caption]

A 35. körben jött az újabb Red Bull-dráma, amikor Verstappen ismét összetörte a gépet, méghozzá elég csúnyán. Ezzel párhuzamosan Ricciardo szó szerint ráesett Hamiltonra, és az alagút után majdnem összeütköztek egymással, és az ausztrál rendkívül dühös is volt, amiért a brit ráterelte a kormányt.

Az 50. körben jött az újabb baleset, ráadásul a két Sauber között, akikről jól tudjuk, hogy nem kedvelik egymást. Nasr-nek kellett volna elengednie Ericssont, de ennek csúnya vége lett…

https://youtu.be/nJ79mItWarw?t=1h

Végül Hamilton lett a befutó, aki közel 50 kört pakolt bele a Pirelli ultra-lágy abroncsaiba, amire nem sokan számítottak… Ennél fogva Ricciardónak nem volt igazi esélye a Mercedes ellen, főleg azok után, hogy hosszú másodperceket bukott a bokszban a Red Bull amatőr hibája miatt.

A nap embere mégis Pérez lett a Force Indiával, aki harmadik lett, közvetlen Vettel és a McLarent az 5. helyre behozó Alonso előtt. Rosberg, aki a legutóbbi három évben verhetetlen volt Monacóban, csak a 7. pozícióban ért célba. Hülkenberg a végén szúrta be elé a gépet.

A pontszerzők között zárt még Sainz, Button és Massa.

Hamilton számára ez volt a 44. győzelem, ami egyúttal a rajtszáma is, így még különlegesebb lehet számára a monacói győzelem. Legutóbb a tavalyi Amerikai Nagydíjon tudott nyerni, míg Monacóban 2008-ban, és ezzel még két győzelme van a hercegségben.

A GP-LIVE.HU HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁRA EZEN A LINKEN TUDSZ FELIRATKOZNI: F1-ES ADÁSOK, EXTRA TARTALMAK...

Végeredmény

3013010

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A FUTAMRÓL

[live_event id="401"]

Pálya

Monaco

Verseny dátuma: 2016. május 29.

Pálya neve: CIRCUIT DE MONACO

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 78

Pálya hossza: 3.337 km

Versenytáv: 260.286 km

Körrekord: 1:18.063 (Daniel Ricciardo) (Red Bull) (2016)

Időrend (magyar idő szerint)

Csütörtök

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2016: Lágy, szuper-lágy, ultra-lágy

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Lágy, szuper-lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Prost: A Red Bull csendben bejelentkezhet az idei F1-es bajnoki címért!
Következő cikk Red Bull: „Egy győzelmet ajándékoztunk a Mercedesnek…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország