Hamilton nyerte a Kanadai Nagydíjat Bottas és Ricciardo előtt: Vettel varázsolt

Lewis Hamilton nagyon magabiztosan nyerte meg a kanadai versenyt, ami részben Max Verstappennek is köszönhető, aki a rajtnál megtörte Sebastian Vettel első légterelőjét. A német világbajnoknak a mezőny végéről kellett felzárkóznia.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08, Max Verstappen, Red Bull Racing RB13, Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

A verseny száraz körülmények között került megrendezésre, csakúgy, mint a három szabadedzés és az időmérő. Közvetlen a start előtt 28°C-os volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya 41°C-os. 2 órával a futam előtt 50 km/órás széllökések voltak a pályán, ám a rajtra ez 4 km/órára csökkent. A felvezető körön Kvyatnak akadtak problémái.

A Toro Rosso orosz versenyzője csak pár másodperccel a zöld jelzés után tudott a mezőny után eredni és elfoglalni a helyét. Később bokszutca áthajtásos-és időbüntetést is kapott, amiért túl későn vette vissza a pozícióját. Ez nem Daniil versenye volt, amit befejezni sem tudott a bokszban történt technikai/mechanikai gond miatt.

 

Már az első körben be kellett küldeni a biztonsági autót a pályára Sainz és Massa balesete miatt. A Williams és a Toro Rosso is csúnyán összetört, de a versenyzők nem sérültek meg. A spanyol pilóta autója orral állt bele a gumifalba. Sainz keresztbe érkezett meg a kanyarba, és miközben Massa fordult, elcsapta. 

 

A brazil teljesen tehetetlen volt, és joggal volt dühös, mivel jó esélyei voltak a jobb pontszerzésre. Carlos a Haas (Grosjean) mellett haladt, miközben kétszer is rálegyezett a franciára. A második manővernél már összeért a két autó, és ezt követően vált irányíthatatlanná a Toro Rosso.

 

A rajtot egyértelműen Verstappen kapta el a legjobban. A Red Bull holland versenyzője szenzációsan startolt, és rögtön a második helyen találta magát Hamilton és Bottas között, míg Vettel visszaesett a negyedik helyre. A TOP-10 sorrendje a biztonsági autós fázis ideje alatt: Hamilton, Verstappen, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Kvyat.

 

A harmadik körben folytatódhatott a verseny. Vettel autójáról az első szárnyának jobb oldala szakadt le a rajtnál történtek miatt. Ezzel sok leszorító erőt veszített a német világbajnok, miközben Räikkönen majdnem eldobta a másik Ferrarit, nagy sebességnél. Ekkor a finn a hatodik helyen autózott. 

 

Vettel a hatodik körig bírta, és beállt az új orrkúpért. A négyszeres világbajnok szuper-lágy gumikat kapott a kiállásnál. Ezzel visszaesett a mezőny végére. A visszajátszásokból kiderült, hogy Verstappen csapta le a Ferrari első szárnyának jobb oldalát. 

 

A 11. körben jött az újabb dráma: Verstappen félreállt az egyes szektorban egy technikai gond miatt. Ekkor virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. A Red Bull holland versenyzője nagyon csalódott volt, akárcsak a csapata. Ezzel újabb fontos pontokat bukott el az osztrák istálló és a fiatal pilóta. 

 

A 17. körben Vettel a 13. helyen állt, közvetlen Vandoorne, Kvyat és a még pontszerző Hülkenberg mögött. Stroll pontszerzőként a 9. pozícióban nyomta neki a gázt, és nagy csatákban vett részt a Haas, valamint a Renault ellen. 

 

A 18. körben Räikkönen állt ki az új szuper-lágy gumikért. Ezzel a finn tiszta levegőbe került, és szabadon nyomhatta neki. Ricciardo egy körrel később hajtotta végre a kerékcserét, de a Red Bull lágy tappancsokat kapott. A 20. körben a TOP-10 sorrendje: Hamilton, Bottas, Pérez, Ocon, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Magnussen, Stroll, Vettel.

A 24. körben Bottas a második helyről állt ki a kerékcserére. Lágy gumikkal folytatta tovább a Mercedes finn versenyzője. A 26. körben a versenybíróság megerősítette Magnussen 5 másodperces időbüntetését, amiért előzött a virtuális biztonsági autós fázis ideje alatt. Ekkor a 9. volt a dán. A visszajátszásokból jól látszott, Kevin visszaengedte maga elé a McLarent (Vandoorne), méghozzá rögtön, de a szabályszegés nyilvánvaló volt, és ezt nagyon komolyan veszi az FIA.

 

A 32. körben Hamilton állt ki a bokszba. A brit szuper-lágy gumikat kapott. 2.5 másodperces volt a csere. A háromszoros bajnok az első helyre állt vissza. Ocon ugyanabban a körben állt ki. A francia a második helyről ment ki. Ekkor a TOP-10 így nézett ki: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Pérez, Räikkönen, Ocon, Vettel, Alonso, Hülkenberg, Kvyat. Räikkönen a 42. körben visszaváltott az ultra-lágy gumikra a szuper-lágyról. Nem igazán működtek alatta a piros oldalfalú gumik… Alonso a 43, körig húzta el a cserét. A spanyol szuper-lággyal ment tovább.

Vettel az 50. körig húzta a szuper-lágyon! A német a végére ultra-lágyakat kapott. 20 kör volt ekkor hátra. 10 körrel a vége előtt a két Force India és Vettel érkezett meg Ricciardóra. Ezzel egy igen éles harc alakult ki a dobogóért. Ocon sokáig gyorsabb volt a csapattársánál, de Pérez nem akarta elengedni a franciát, mondván ő is képes megelőzni a Red Bullt. Ezzel azonban sok időt bukott a csapat. Räikkönennek esélye sem volt, hiszen a tempója megint nem volt túl jó, valamint gondjai akadtak az energia-visszanyerő rendszerrel. A finn sokat veszekedett a csapatával, mivel azt sem tudta, hogy mit állítson a kormányon...

 

A 66. körben volt egy rendkívül necces jelenet, amikor Vettel ráesett a két Force Indiára, de Ocont meg tudta előzni. Nagyon kevésen múlott, hogy eltalálja Pérezt a Ferrarival az első kanyarban.

A versenyt végül Hamilton húzta be. A Mercedes versenyzőjére senki sem volt veszélyes, és miután Bottas lett a második, a német gyártó kettősgyőzelmet aratott, hasonlóan, mint a Ferrari Monacóban. Ez a futam azonban nagyon nem sikerült az olaszoknak. Miután Pérez nem volt hajlandó elengedi a gyorsabb csapattársát, és Vettel megérkezett a Force Indiákra, Ricciardo megmenekült és megtarthatta a harmadik helyét.

 

TOP-10: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Vettel, Pérez, Ocon, Räikkönen, Hülkenberg, Stroll, Grosjean. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a Williams kanadai újonca megszerezte az első pontjait az F1-ben, ráadásul hazai környezetben. Alonso 2 körrel a leintés előtt esett ki a Honda miatt, és bukta el a pontszerzés lehetőségét. A spanyol ezt követően felment a lelátóra a közönség közé, bukósisakban, és bedobta a tömegbe a kesztyűjét. 

Ez volt Hamilton 6. győzelme Kanadában, míg pályafutása 56. sikere. A Mercedes idei első kettősgyőzelmének örülhetett. A rekordot Montrealban Schumacher tartja 7 győzelemmel.

Végeredmény - 2017-es Kanadai Nagydíj

HelyVersenyzőAutóMotorKülönbség
1 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes  
2 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 19.783
3 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 35.297
4 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 35.907
5 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 40.476
6 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 40.716
7 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 58.632
8 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'00.374
9 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 1 kör
10 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 1 kör
11 united_kingdom Jolyon Palmer  Renault Renault 1 kör
12 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1 kör
13 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 1 kör
14 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 1 kör
15 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 2 kör
16 spain Fernando Alonso  McLaren Honda  
  russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault  
  netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG  
  brazil Felipe Massa  Williams Mercedes  
  spain Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso Renault  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jackie Stewart - a repülő skót, a biztonság nagykövete
Következő cikk Alonso már meg sem lepődik, hogy a Honda lerobbant alatta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország