Hamilton nézetéből, ahogy Leclerc „félrerakja” Monzában

Lewis Hamiltonnak ez volt az a bizonyos egyetlen egy lehetősége arra, hogy megelőzze Charles Leclerc autóját, de nem járt sikerrel, mert a monacói nagyon keményen védekezett ellene.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 3rd position, in the Press Conference

Simon Galloway / Motorsport Images

Charles Leclerc Belgium után Monzában is nyerni tudott, ami még különlegesebb lehetett számára, mint az első győzelme Spában, hiszen a Ferrari hazai publikuma előtt ünnepelhetett, ráadásul az első ferraris évében, miközben egy majdnem 10 éves negatív szériát szakított meg, mert azelőtt Fernando Alonso nyert a legendás alakulattal a helyszínen, még 2010-ben.

Leclerc igen bizarr és abszurd módon szerezte meg a pole-t szombaton, amit végül sikerült is győzelemre váltania, köszönhetően annak is, hogy nagyon keményen védekezett Lewis Hamilton ellen, aki más taktikán volt. A brit a lágyabb gumikkal próbálkozott, ami elsőre jó döntésnek bizonyult, de a Ferrari volt az, aki jól taktikázott.

Hamilton a futam előtt megkérdezte a csapatot a kemény keverék esetleges használatáról, de a Mercedes válasza határozott nem volt, mivel nem tudták, hogy a keverék milyen sebességre képes. Lágyabb gumi ide vagy oda, Hamiltonnak egy igazi lehetősége volt az előzésre, amivel azonban nem tudott élni, mert a társa több mint kemény volt.

Leclerc tisztában volt a helyzettel, és nem akarta kiengedni a kezei közül a győzelmet, amit Bahreinben, Bakuban, Ausztriában és Németországban is megszerezhetett volna. Charles igen agresszív volt, de az FIA csak figyelmeztetést adott neki, míg a futam után Hamilton azt mondta, ha ez a fajta versenyzés engedélyezett, akkor ő is be fog állni a sorba.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc egy igazi rosszfiú a pályán, csak még elegáns is?
Következő cikk Az FIA Szingapúrban megtárgyalja a monzai időmérős anomáliát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország