Hamilton: Nemrég beszélgettem Nicoval az otthonában, és még a kutyával is játszottunk!

Hamilton: Nemrég beszélgettem Nicoval az otthonában, és még a kutyával is játszottunk!

Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata jelen pillanatban normálisnak tűnik. A két mercedeses csak részben tölti együtt a szabadidejét…

Valójában milyen is a kapcsolata Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek? A múlt év előtt a két Mercedes pilóta szoros barátságot ápolt, hiszen gyerekkoruk óta ismerték egymást, sőt már a gokartos időkben is egymás ellen versenyeztek. Majd 2014-ben minden megváltozott. A részben heves párbajt vívó duó a Forma-1 VB címéért küzdött, és erre ráment a barátságuk. Legalábbis az utóbbi nagyjából másfél évben érezni lehetett közöttük a feszültséget.

Az FIA decemberi gáláján Hamilton és Rosberg közös szelfiet készített, akárcsak a régi „szép” időkben. A hosszú téli szünet után a helyzet változatlan. A Mercedes pilótái újra a pályán csapnak össze a Forma-1 világbajnoki címéért. Az Osztrák Nagydíj alatt azonban Lewis Hamilton megerősítette, hogy Rosberggel hébe-hóba csak együtt töltik a szabadidejüket is.

„Nem beszélünk olyan részletesen a versenyhétvégéken. Csütörtökön, amikor megérkezünk, mindenki megy az interjúkörére. Azonban nemrég beszéltem vele az otthonában. A feleségével együtt voltunk, beszélgettünk, és a kutyával játszottunk. Ilyen dolgok megtörténnek a magánéletünkben, amikor otthon vagyunk.” – erősítette meg a brit bajnok.

„Amikor edzünk, akkor is ráköszönünk egymásra. A versenyhétvégén nincs nagyon időnk ilyenekre.” – mondta Hamilton, aki Monacóban szinte Rosberg szomszédja. Tehát úgy tűnik, hogy a két versenyző között enyhült a viszony. Most már egy egészséges versengés van köztük, ahogy azt a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is elismerte.

//

Megmondta a frankót? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, June 21, 2015

A The Independent előtt az osztrák odáig ment, hogy Rosberg Hamilton sikerének a garanciája: „Úgy gondolom, hogy Nico nagyon fontos tényező Lewis sikereiben, mert Nico teljesen más megközelítéssel versenyez, ami őt egy körön gyorssá teszi. Úgy gondolom, hogy ez segít Lewisnak a képességei fejlesztésében, amit korábban kicsit elhanyagolt.” Wolff azonban tisztában van vele, hogy ez a fajta feszültség két toppilóta között teljesen normális. A nap végén profiként kell kijönniük egymással. Az azonban még a jövő zenéje, hogy ez így is marad-e, vagy pedig a pályán ismét komolyan összecsapnak…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING