Hamilton: nem volt más választásom, kint kellett maradnom

Lewis Hamilton az utolsó előtti körben bukta el a futamgyőzelmet Max Verstappennel szemben, de a hétszeres világbajnok nem lehetett teljesen csalódott, mivel véleménye szerint egyszerűen erősebb volt ezen a hétvégén a Red Bull.

Hamilton: nem volt más választásom, kint kellett maradnom

Lewis Hamilton a rajtnál nem tudta megelőzni Verstappent, de a holland hibáját kihasználva az élre tudott állni a verseny korai szakaszában. A kiállása alatt azonban elvesztette a vezetést Verstappennel szemben, és a Red Bull második kiállását követően ugyanolyan helyzetben találta magát, mint Verstappen pár versennyel ezelőtt Barcelonában.

Verstappen az utolsó előtti körben előzte meg a hétszeres világbajnokot, aki azonban nem volt csalódott a második helyével, szerinte ebben a versenyben ennyi volt.

„Max remek munkát végzett ma, és egyszerűen az övék volt most a jobb csomag, és ha figyelembe vesszük, hogy hol voltunk pénteken, szerintem elégedettek lehetünk a 2. hellyel” – értékelt Hamilton a verseny végén Martin Brundle-nek.

 

„Persze vezettem, és mégsem nyertünk, de egyáltalán nem volt már gumim a verseny végére, és sajnos elbuktam a vezetést, de szerintem élvezetes verseny volt.”

Hamilton azt is elmondta, hogy ahogyan Verstappen Barcelonában, ezúttal ő volt tehetetlen a második kiállással szemben, és csak abban reménykedhetett, hogy valahogyan kibírják.

„Már egyébként is jóval előttem volt, így az egyetlen esélyem az volt, hogy kint maradok, máskülönben odaadtam volna neki a helyet, és amúgy sem tudtam volna megelőzni, túl gyorsak voltak most nekünk az egyenesekben. Kint kellett maradnom, és reménykednem abban, hogy a gumik tartják magukat.”

„Valahogyan tempót kell találnunk, az biztos. Ma a legtöbb időt az egyenesekben veszítettük, szóval mélyre kell ásnunk, hogy megtaláljuk ennek az okát, legyen az légellenállás, vagy lóerőhiány. Ettől még jó autónk van, és nem igazán értem, hogyan buktuk el ma a pozíciókat.”

Fordított Barcelona: Verstappenék kitaktikázták a Mercedest, és megnyerték a Francia Nagydíjat!

megosztás
hozzászólás
Fordított Barcelona: Verstappenék kitaktikázták a Mercedest, és megnyerték a Francia Nagydíjat!

Előző cikk

Fordított Barcelona: Verstappenék kitaktikázták a Mercedest, és megnyerték a Francia Nagydíjat!

Következő cikk

Verstappen: „Ezért keményen meg kellett küzdeni!”

Verstappen: „Ezért keményen meg kellett küzdeni!”
Hozzászólások betöltése