Hamilton nem túl ideges Montreal előtt

A brit pilóta szerint az új motorok mindenképpen előrelépést fognak jelenteni a hétvégén, azonban továbbra is úgy gondolja, a kanyarok azok, ahol előnyben vannak a többiekkel szemben.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 in the paddock

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A hétvégi Kanadai Nagydíj előtt valószínűleg a legnagyobb megválaszolatlan kérdés az, hogy a pálya, ami hagyományosabban az erősebb motoroknak kedvez, emiatt sokan azt várták, hogy a Ferrariknak nagyobb esélye lehet beleszólni a győzelem sorsába, mint eddig, azonban sokan lemondó legyintéssel fogadták a hírt, miszerint a Mercedes beveti új erőforrását Montrealban. Természetesen a brit csapat pilótája, Lewis Hamilton sem kerülhette el azt, hogy erről, illetve az esélyeikről kérdezzék:

„Idén eddig a lassabb, vagy közepes sebességű kanyarokban voltunk jók. Úgy gondolom, idén erősebbek leszünk Kanadában, mint az eddigi évek folyamán, de akkor is ott az a rengeteg hosszú egyenes, és tudjuk, hogy a Red Bullok és a Ferrarik milyen gyorsak tudnak lenni...”

Még több F1 hír:

Idegesebb vagy, mint az előző futamok előtt?

„Idegesnek nem igazán mondanám magam. Szerintem látszott, hogy Monaco azért egy olyan pálya, ahol hagyomány, hogy besűrűsödik a mezőny az elején. A többiek egyre több új fejlesztést dobnak ki, és egyre inkább jönnek föl ránk, amit jó látni. A Honda nagyon nagy lapáttal tett az idei motorjával a Red Bullok tempójára, ezért ők is erősek lehetnek, a Ferrarikról meg tudjuk, hogy ők a leggyorsabbak az egyenesekben, eddig a kanyarokban mindig sikerült felzárkóznunk rájuk, de az, hogy ez itt is sikerülni fog-e, az más kérdés. Majd meglátjuk.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Hamilton arról is ejtett pár szót, szerinte mire esznek képesek új erőforrásaik a hétvégén:

„A fiúk Brixworthben kemény munkát végeztek a motorral, ebből a szempontból nem volt a legsimább a szezonkezdetünk. Mindig az előző évhez képest próbáljuk őket fejleszteni, és év közben sem állunk le a munkával, amit az eddigi motorteljesítményünk szerintem igazol. De nem különlegesen erre a nagydíjra akartuk behozni az új motort, mindig Montreal az, ahol átlépünk az év második szakaszába, és nem is kell igazából nagy dolgokra gondolni. Ez már nem olyan, mint pár éve, amikor hatalmas lépésekben fejlődött az autó, mára már azt mondanám, hogy tavalyhoz képest sem sokkal vagyunk előrébb. Az új erőforrásunkban a legnagyobb újdonság, hogy nincs benne hat futam.”

S

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2021-től megváltozik a Forma-1 hétvégi menetrendje!
Következő cikk SZAVAZÁS: Ki nyeri a Kanadai Nagydíjat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország