Hamilton: Nem tudom elképzelni, hogy még sokáig az F1-ben maradok

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton azt nyilatkozta, hogy nem tervez hosszú távon a Forma-1-ben maradni, és azt is elmondta, hogy szerinte mi a legrosszabb tulajdonsága.

Hamilton: Nem tudom elképzelni, hogy még sokáig az F1-ben maradok

Lewis Hamilton néhány hónappal ezelőtt 2023 végéig érvényes szerződést írt alá a Mercedes csapatával, és mint nemrég bejelentették, jövőre már George Russell lesz a csapattársa a német alakulatnál.

A 36 éves versenyzőt pedig a holland Ziggo Sport arról kérdezte, mennyi ideig szeretne még versenyezni, a brit pilóta pedig azt mondta, nem gondolja, hogy még hosszú ideig itt maradna:

„Nem tudom. Azt nem tudom elképzelni, hogy még sokáig itt maradok, viszont ez még változhat. Minden évben más helyzetben vagy. Talán jövőre nem lesz járvány és változhatnak a dolgok” – kezdte Hamilton.

Még több F1 hír:

„Azt mondanám, hogy valószínűleg a járvány is megrövidítette azt az időtávot, amit még a Forma-1-ben tervezek tölteni, azonban ez még változhat. Azt tudom, hogy jelenleg imádom azt csinálni, amit csinálok. Imádok itt lenni, és remélhetőleg megérdemlem, hogy itt is maradjak.”

Hamilton arról is megkérdezték, hogy mit tart a legjobb és a legrosszabb tulajdonságának, amire így válaszolt:

„Valószínűleg az a legrosszabb tulajdonságom, hogy utálok veszíteni. De nem is tudom… az biztos, hogy vannak rossz tulajdonságaim, ahogy mindenki másnak is vannak. Nagyon rosszul kommunikálok, nehezen ápolom a kapcsolataimat és nagyon rossz a memóriám.”

„Hogy mik a jó tulajdonságaim? Szeretném azt gondolni, hogy jól bánok a gyerekekkel. Imádom a gyerekeket és a családomat” – mondta a brit, majd azt is megkérdezték tőle, hogy mikor tervez saját családot alapítani.

 

„Addig nem, amíg versenyzek. Már így is elég nehéz a dolgom a kutyámmal, Roscoe-val! Roscoe olyan, mintha a fiam lenne. Már az is nehéz, hogy róla gondoskodjak a mindennapokban. Még magamról is nehéz gondoskodnom.”

„Szóval nem tudom. Attól függ, hogy akkor épp milyen világban élünk. Most nehéz idők járnak a világban” – zárta a brit pilóta.

Cunodát meglepte, hogy maradhatott az AlphaTaurinál…

megosztás
hozzászólás
Gasly is különleges sisakfestéssel készül Monzára (képek)

Előző cikk

Gasly is különleges sisakfestéssel készül Monzára (képek)

Következő cikk

Bottas: Nem akarok beleszólni a csapat döntésébe!

Bottas: Nem akarok beleszólni a csapat döntésébe!
Hozzászólások betöltése