Hamilton: Nem tudjuk, a Ferrarin belül mi történik

A Mercedes versenyzőjét, Lewis Hamiltont a Ferrari és Sebastian Vettel helyzetéről kérdezték, illetve arról, hogy együtt tud-e érezni a négyszeres világbajnokkal.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Sebastian Vettel, Ferrari

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Sebastian Vettel, Ferrari

Simon Galloway / Motorsport Images

Szimpátiát érzel amiatt, hogy a Ferrari hogyan kezelte Sebet?

„Szerintem a versenyen végül mindenképpen megelőzte volna őt Seb, függetlenül attól, hogy Charles védekezett volna-e. Ha nem hagyja belső íven, akkor megelőzte volna a másik oldalról. Érdekes volt, mert mi csapatként dolgozunk együtt. Ha én vagy Valtteri rajtolunk pole-ból, akkor szélárnyékot adunk egymásnak.”

„Ezt pár éve meg is csináltuk, övé volt a pole és a belső ív, így ő is maradt elöl. Szóval értem, hogyan működnek a dolgok, de szerintem Charles azt mondta, hogy „adok neked szélárnyékot”, viszont utána nem védekezett. Pedig védekeznie kellett volna, mert nem adhatod fel a pozíciód, hogy utána azt várd, hogy visszaadják.”

Még több F1 hír:

2007-ben Alonso volt eredetileg az első számú versenyző. Emiatt együtt tudsz érezni Sebbel? Mert ott is változott a felosztás.

„Ez csak egy feltételezés, mert kívülről nézzük a dolgot, nem tudjuk, hogy a csapaton belül mi történik. Azt sem tudjuk, hogyan érez Seb, szóval nehéz lenne így azonosulnom az érzéseivel.”

„Nyilvánvalóan, amikor Fernando csapattársa voltam, őt vették fel első számú pilótának, aztán a szezon közepén már egyenlő felek voltunk. Olyan szempontból ő maradt az első számú, hogy neki több volt a fizetése, de egyforma üzemanyagmennyiséget kaptunk, és elkezdtem változásokat látni, mint például Montrealban vagy Indianapolisban.”

További híreink:

„Aztán a dinamika megváltozott. És nyilvánvalóan ez nem volt jó hatással a csapatra. De megértem, mert amikor megérkezel, egyenlő bánásmódot akarsz. De vannak olyan pilóták is, akik mindig első számú versenyzők akarnak lenni, mert ez könnyebb nekik.”

„Én szeretem kiérdemelni ezt a státuszt, de az egyenlőről indítani. Szerintem inkább egy hétvégén tudsz első számú lenni, mintsem az egész szezon során. De ha rögtön tudod, hogy második számú leszel, az elég rossz érzés, és ez kihatással lehet a hétvégédre is.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault nem szenved anyagi károkat a McLaren távozása miatt
Következő cikk Az F1-es „mini-nagydíjak” részletei: 2021-től mindenképpen lesznek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország