Hamilton nem tudja azokat hibáztatni, akik hibáztak a Török Nagydíjon

Lewis Hamilton, aki roppant nehéz körülmények közepette nyerte meg a Forma-1 múlt heti Török Nagydíját, a futamot kiértékelve beszélt arról, hogy "bizarrul nehéz" futamon vannak túl.

Hamilton nem tudja azokat hibáztatni, akik hibáztak a Török Nagydíjon

Lewis Hamilton szerint igen nehéz verseny volt a Török Nagydíj. A Mercedes pilótája úgy gondolja, a pályán uralkodó állapotok „pörgőssé” tették a vasárnapot számára, még a futam utáni sajtótájékoztatón beszélt erről:

„Szerintem mindenki szenvedett, de én különösen, mert beragadtam egy pár autó mögé.” – mondta Hamilton, aki külön kihangsúlyozta, hogy a múlt heti körülmények bizarrul nehezek voltak: „Később láttuk, hogy még olyanok is, mint Max (Verstappen), akik jók esőben, simán meg tudtak pördülni.”

Még több F1 hír:

A hétszeres világbajnok sokáig Sebastian Vettel mögé volt beragadva: „Nagyon idegesített, hogy nem tudtam elmenni mellette, ugyanakkor közben átfutott a fejemen, hogy talán a pályafutása legnehezebb évét futja, szóval jó látni, hogy ilyen jól vezet, de azért félreállhatna már!”

A futam második felére a brit pilóta jobban megtalálta a ritmust: „Hirtelen találtam pár dolgot, amitől jobban tudtam kezelni a kocsit és sokkal gyorsabb köröket mentem, fel is zárkóztam Sebre. Amikor kiállt, imádkoztam, hogy engem ne hozzanak ki, a gumik még használhatóak voltak, a pálya folyamatosan javult, de kizárt volt, hogy a verseny végére felszáradjon.”

 

Hamilton úgy érzi, most kamatoztatni tudta a múltbéli, hasonló helyzetekben szerzett tudását: „Ezeket a dolgokat már tudtam a korábbi hasonló tapasztalatokból, ezeket felhasználva tudtam gyorsulni. Amikor megláttam a Force Indiákat, már tudtam, hogy elindult a vadászidény. Onnantól csak arra kellett ügyelnem, hogy ne hibázzak.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Így ért véget Alain Prost álma

Előző cikk

Így ért véget Alain Prost álma

Következő cikk

Jó hírek érkeztek Alex Zanardi állapotáról

Jó hírek érkeztek Alex Zanardi állapotáról
Hozzászólások betöltése