BRÉKING

Hamilton nem tart a Ferraritól: hihetetlen, mennyire megy a Mercedes motorja

Lewis Hamilton szerint felesleges lenne már most azzal foglalkozni, mire lehet képes az SF15-T, hiszen Jerezben mindenki csinálta a maga dolgát, teljesen más programon voltak, más abroncsokkal. A címvédő nem is foglalkozott a riválisokkal.

A Mercedes volt a legjobb, a Ferrari a leggyorsabb, írja az Auto Motor und Sport. A nyolc csapat összesen 2313 kört teljesítettek Jerezben, ami 10242 kilométert jelent. Tavaly tíz csapat hozott össze 1465 kört a nagyon friss technikával. Raikkonen 2.435 másodpercet javított Magnussen tavalyi legjobbján, lágy gumikon sikerült mindez. A bevett álláspont, hogy még mindig a Mercedes a legjobb, hiszen semmit sem mutattak igazi erejükből, hosszú etapokra koncentráltak. Hamilton pont ezért nem rezzent össze a Ferrari miatt.

"Hogy őszinte legyek, nem igazán néztem meg az időket. Biztos vagyok benne, nem tettek be annyi üzemanyagot, mint mi, és rövid etapokat teljesítettek, miközben mi a hosszú etapokra koncentráltunk. Az ő stratégiájuk egyértelműen agresszívabb volt, de egyáltalán nem aggaszt mindez"- mondta a brit bajnok.

Sokat beszéltek arról a teszthét folyamán, hogy a motorok hangosabbak lettek. A Honda erőforrása különösen szépen szól, ha sikerül pályára vinni és kicsit jobban odalépni neki. A japán motor érdekes jelenség volt, mert sokszor pont az ellenkezője volt rá igaz: küzdelmes beindítások után betegesen harácsolt. Hamilton elmondta, számára továbbra sem kiugró a hibridek hangja.

"A garázsban csalódást jelent a motorhang. Semmi egy V10-hez vagy V8-hoz képest. Ugyanakkor hihetetlenül erős. Az utolsó körben egyszer teljesen odaléptem neki. Hihetetlen, milyen brutálisan tol előre."

 

Jerezi teszt, eredmények
VersenyzőCsapatKöridő / hátrányKörök
1. Kimi RäikkönenFerrari1:20.841 Min.199
2. Sebastian VettelFerrari+ 0.143 Sek.149
3. Felipe NasrSauber+ 0.704197
4. Nico RosbergMercedes+ 1.141308
5. Marcus EricssonSauber+ 1.178185
6. Lewis HamiltonMercedes+ 1.331206
7. Felipe MassaWilliams+ 1.435144
8. Valtteri BottasWilliams+ 1.478134
9. Max VerstappenToro Rosso+ 1.712170
10. Pastor MaldonadoLotus+ 1.872137
11. Carlos Sainz Jr.Toro Rosso+ 2.346183
12. Daniel RicciardoRed Bull+ 2.49784
13. Romain GrosjeanLotus+ 2.96153
14. Daniil KvyatRed Bull+ 3.13474
15. Jenson ButtonMcLaren+ 6.81941
16. Fernando AlonsoMcLaren+ 14.71238

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes mentheti meg a Német Nagydíjat a Forma-1-ben
Következő cikk Massa nem gondolkozik a visszavonuláson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország