Hamilton nem számít sok jóra holnap

Bár a szabadedzésen és az időmérő edzés nagy részében is csapattársa előtt állt, Lewis Hamilton végül nem tudta megszerezni idei 10. pole-pozícióját. A hatszoros világbajnok igazán elégedett délutáni teljesítményével, valamint a holnapi versennyel szemben is felemás érzései vannak.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Lewis Hamilton magabiztosan nyerte az Emilia Romagna Nagydíj szombati szabadedzését, valamint az időmérő edzés nagy részében is csapattársa előtt állt.

Mint ahogy korábban több alkalommal Lewis Hamilton, úgy most Valtteri Bottas volt az, aki az utolsó pillanatban került először Lewis Hamilton elé: a finn 9 századdal halászta el a pole-pozíciót csapattársa elől.

Még több F1 hír:

„Valtteri nagyszerű munkám végzett, az én köröm pedig elég gyengére sikerült. Néha megesik az ilyen, nem teljesíthetsz mindig a csúcson.”

„A hely gyönyörű, a pálya pedig hihetetlen. Hihetetlen az a sebesség, amivel a pályán körözünk. Hálás vagyok azért, hogy itt lehetünk, ráadásul ilyen autókkal. Jobb érzés volt, mint legutóbb, amikor itt jártam. Nagy kihívás volt, de élveztem.”

„A Red Bullok nagyon erős versenyetapokat teljesítettek. Az az egyetlen baj ezzel a pályával, hogy bár nagyszerű vezetni rajta, a holnapi verseny valószínűleg unalmas lesz.”

Hamilton már korábban is hangot adott annak, hogy a tempós kanyarok miatt az előzés nehéz lesz a versenyen, ami csökkenti majd a futam élvezeti értékét.

„Persze a célegyenesben lehet előzni, de az is elég szűk. A másik autó követése csaknem lehetetlen. Az egyes kanyar után csak vonatozni tudsz, nincs más előzési lehetőség. Nehéz dolguk lesz a másik autó mögött autózóknak. Talán a DRS ad némi esélyt az előzésre az 1-es kanyarba menet.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Szerintem a sebességkülönbségnek legalább két másodpercnek kell lennie ahhoz, hogy előzni lehessen. Ettől függetlenül mindent beleadok majd holnap, és bízom a szerencsében.”

Hamiltont a várható nehézségek ellenére lenyűgözi Imola, és a hely múltja. A san marinói aszfaltcsík dicsérése mellett kicsit odaszúrt a modern kor tervezőinek is:

„A pályában talán az elhelyezkedése a legjobb. Manapság már nem építenek ilyen pályákat. Nem tudom miért, de nem tudnak. Ez egy igazi klasszikus, igazi történelemmel. Olaszország egyik legszebb területének a közepén helyezkedik el."

Hamilton visszavonulásáról beszélt 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A gyakorlás hiánya sem zavarta meg a Mercedest: Bottas a pole-ban Hamilton előtt!
Következő cikk Bottas: Lewis és Max biztos üldözni fog, de jó helyről indulok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország