Hamilton nem sok esetben hajlandó vezetni
A laikusok azt gondolhatnák, hogy a Forma-1-es pilóták a versenypályán kívül is élnek-halnak a vezetésért, de ez közel sincs így. Lewis Hamilton egy tévéműsorban árulta el, hogy egyáltalán nem szeret a Forma-1-től távol a volán mögé ülni.
Lewis Hamilton minden kétséget kizáróan minden idők egyik legjobb autóversenyzője, hét világbajnoki címe önmagáért beszél. A brit klasszis az Amerikai Nagydíj után a Jimmy Kimmel Live című talkshow vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy a Forma-1-en kívül egyáltalán nem szeret vezetni.
A műsorvezető Jimmy Kimmel arról kérdezte Hamiltont, hogy autóval érkezett-e meg a stúdióba, amire a következőképpen felelt a versenyző: „Nem, nem szeretek vezetni. Az emberek gyakran kérdezik ezt tőlem, de egyáltalán nem szeretek a volán mögött ülni, ha nem mehetek gyorsan.“
„Ezzel szemben nagyon jó utas vagyok. Csak akkor vezetek, amikor a szüleimet látogatom meg, de általában inkább odaadom a barátaimnak a slusszkulcsot“ - árulta el a Mercedes pilótája, aki azt is megindokolta, miért nem szeret a volán mögé ülni.
„Nem szeretem a forgalmat. Nagyon stresszes számomra“ - mondta Hamilton, aki a civil életben a legtöbbször saját Mini Cooperével közlekedik és saját bevallása szerint néha szeret átkocsikázni szülőhelyén, Stevenage-en, ugyanis sok szép emlék köti a tájhoz és nem is nagy a forgalom.
Holtverseny az F1 legújabb erősorrendjének elején, de Verstappen nincs benne
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.