Hamilton: Nem oldja meg a Mercedes minden problémáját az új csomag

Lewis Hamilton szerint a Mercedes nemrég bemutatott fejlesztési csomagja nem fog javítani azon a panaszán, amit a 2023-as Forma-1-es autójának utascellájával kapcsolatban érez.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 2nd position, talk in Parc Ferme

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A szezon elején Hamilton arra panaszkodott, hogy a W14-esben az ülése túlságosan elől helyezkedik el, ez pedig befolyásolja, mennyire érzi magát jól az autóban. A Mercedes Monacóban számos új alkatrészt bemutatott, mégpedig látszólag sikeresen, mert a brackley-i csapat mindkét versenyzője dobogóra állhatott Spanyolországban.

Hamilton azonban jelezte, még a fejlesztésekkel együtt sem sikerült javítani azon, ahogy érzi magát az ülésében: „Nem lehet kezdeni semmit vele, ez egyszerűen csak ilyen” – mondta a helyzetről a hétszeres világbajnok.

„Csak annyit lehet tenni, hogy próbálod az autó hátsó részét stabilizálni, de ezt csak a helyes egyensúly eltalálásával lehet elérni és ebben arra kell szorítkoznod, amid van. Ugyanaz, mint tavaly. Az új felfüggesztés viszont igazi pozitívum volt, sokkal magabiztosabb voltam miatta.”

A gyenge évkezdetet követően Hamilton amiatt is kritizálta csapatát, hogy nem hallgattak a visszajelzéseire és a zéró oldaldobozos koncepcióval folytatták, majd az első verseny után lemondtak róla.

A Monte-Carlóban bemutatott autóval a német márka azonban fordított a sorsán, Hamilton szerint pedig az egész csapat erőfeszítéseire szükség lesz, hogy ismét sikereket akarnak aratni. Arra a kérdésre, hogy adott-e további visszajelzéseket a csapatnak, elmondta:

„Igazából az egész csapat ad visszajelzéseket, George és én is ezt csináltuk az elmúlt évben, folyamatosan voltak ilyen beszélgetéseink erről, hogy miért néz ki valami úgy az autón, ahogy, megpróbáltak-e valami mást. Most már szélesebb oldaldobozaink vannak, ugyanúgy, ahogy a Red Bullnak. Nem az én döntésem volt.”

„Szerintem egyértelmű volt, amikor a földre tettük az autót az első teszten, hogy a tavalyi autó egypetéjű ikre, a pattogást leszámítva. Vagy inkább a jobban kinéző húga. Mindenesetre a pattogást leszámítva minden ugyanolyan volt. Viszont szerintem jól felmértük, éppen hol tartunk és hol hibáztunk, most pedig lassan, de próbálunk visszatérni az élre. Sajnos hosszú folyamat lesz.”

1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill közben azért marasztalta el a Mercedest, mert eddig vártak azzal, hogy "Hamiltonra hallgassanak."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari a Le Mans-i győzelemre tör, egy kivételes szurkolójuk pedig biztosan van
Következő cikk A 2023-as szezon eddigi öt legnagyobb meglepetése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország