Hamilton nem ilyen bajnokságban reménykedett

A világbajnokságot vezető Mercedes-pilóta Lewis Hamilton elismeri: teljesen máshogy képzelte el a világbajnoki címért folytatott idei küzdelmet, mint ahogy folyik.

Mechanics prepare the car of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, on the grid

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamiltont gyakorlatilag már most világbajnoknak kiáltották ki, már a negyedik futam után, melyekből hármat ő nyert. A Mercedes pilótája egyértelműen az első helyen van a sorozatban, és még ő is elismeri: „Nem lenne rossz egy kis izgalom.”

„Az igazat megvallva, versenyző típus vagyok, ez az, amiért élek. Főleg, amikor gokartozik az ember, kerék a kerék ellen megy. Mindig is szerettem ezt, ezért kelek fel az ágyból.” mondta Hamilton, aki emellett arról is beszélt: „Nem a jelenlegi helyzetben reménykedtem.”

Hamilton már most olyan messze van a 2020-as versenyzői pontversenyben a többiektől, hogy egy nullázás is beleférne neki. Még mercedeses csapattársa, Valtteri Bottas is lemaradt tőle, mivel a Brit Nagydíjon kikerült a pontszerzők közül.

Hamilton azonban nem gondolja, hogy már a célegyenesben van, legalábbis a Mercedes mérnöke, Andrew Shovlin szerint: „Tudom, Lewis hogy kezeli ezeket a helyzeteket, nem szokott lazulni. Még mindig korán vagyunk.”

Még több F1 hír:

Bottas defektje, ami miatt végül kikerült az első tízből, egy óvatosságra intő jel lehet Shovlin szerint: „Innen látszik, hogy bármi megtörténhet. Nagyon a szezon elején vagyunk, szinte új autókkal. Előbb, vagy utóbb felléphetnek megbízhatósági problémák.”

A világbajnoki favorit maga is több versenyhelyzetet szeretne látni, ahol nem csapattársa az egyetlen ellenfele. Ezt a futam utáni sajtótájékoztatón, Charles Leclerc és Max Verstappen között ülve mondta el:

„Sokkal inkább lennék hatalmas küzdelemben ezzel a kettővel, mert engem is ez hajt. Ma is meg tudom futni azokat a köröket, amikre szükségem van. De nincs semmilyen szoros küzdelem az időmérőn Charles-szal és Maxszal. Nagyon remélem, hogy a jövőben közelebb kerülünk.”

Silverstoneban valóban messze nem volt szoros a küzdelem: Hamilton hatalmas pályacsúccsal szerezte meg a polet, Bottas lett a második három tizeddel lemaradva. És mögöttük? A következő autó 1,022 mp-re volt. A Mercedes és a többiek között hatalmas a különbség.

„Ilyenek a szabályok. A helyzet az, hogy vannak szabályok és a csapatunk egyszerűen remek munkát végez. Ezért nem lehet őket hibáztatni. Nem a mi hibánk. Azok felé kell nézni ilyenkor, akik a sportágat irányítják, készítsenek jobb szabályokat a jövőben.”

A szabályalkotók most éppen az imolai hétvége menetrendjét tárgyalták ki, amelyet itt meg is lehet nézni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull szerint a Mercedes masszív előrelépésre lehet képes
Következő cikk Már a hétvégén újabb rekordot dönthet Räikkönen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország