Hamilton nem igazán érti, miért ment olyan lassan Leclerc Szingapúrban

A Mercedes ötszörös világbajnok versenyzője nem igazán tudja az okát, hogy Charles Leclerc miért ment olyan lassan a Szingapúri Nagydíj első felében. A monacói a gumikra vigyázott, de ennél sokkal többről volt szó.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Szingapúri Nagydíjon nem láttunk sok test-test elleni csatát, legalábbis az élmezőnyben, mert a „kicsik” között szokásosan ment az adok-kapok, de összességében elmaradtak a nagy csaták. Ez ismét egy taktikusabb futam volt, amit a Red Bull is elismert, bár a „bikák” élvezték a dolgot, mivel Max Verstappen legyőzte a két Mercedest és harmadik lett.

A futamot végig a Ferrari irányította – először az élről rajtolt Charles Leclerc, majd jött Sebastian Vettel. Az első körök azonban rendkívül lassúak voltak, és Lewis Hamilton meg is jegyezte a Mercedes rádióbeszélgetése során, hogy ennél lassabban már nem tud menni. A címvédő, aki a Magyar Nagydíj óta nem nyert futamot, de még mindig nagy az előnye, azt mondta, nem teljesen érti, hogy Leclerc miért ment annyira lassan.

„Nem igazán tudom, hogy miért ment olyan lassan. Lehetséges, hogy a tavalyi versenyemet tanulmányozta, vagy azt csinálta, amit én az előző Szingapúri Nagydíjon, amikor visszavettem a tempóból, majd újra elléptem, de ő soha nem alakított ki rést maga előtt, csak mindenki mást feltartott.”

„Független attól, hogy ezt a csapat előre meghatározta számára, vagy sem, ez működhetett volna jobban is. Egy autóval korábban álltunk ki a bokszba, és talán tudták is ezt. Lehetséges, hogy ezt előzetesen megfontolták, és nagyszerű munkát is végeztek, vagy akárhogy is, szerencsések voltak.”

„Charles elvesztette a helyét, de nem volt nagyszerű üteme az első etapban. Arra számítottam, hogy felkapcsol és gyorsabb lesz, de képes voltam lépést tartani vele. Az utolsó kanyar körül ott voltam mögötte, de amikor ráment az egyenesre, elhúzott, hiába voltam DRS-távolságon belül. Idén már sok példát láthattunk erre, mert nagyon gyorsak az egyenesekben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Räikkönen ütközése Szingapúrból: ki volt a hibás?
Következő cikk A Ferrari állítja, nemcsak a fejlesztések miatt nyerték meg a Szingapúri Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország