BRÉKING

Hamilton nem görcsöl a hibája miatt, de tudja, ez most a győzelmébe került! Abu Dhabiban biztosra kell mennie

Lewis Hamilton természetesen kicsit csalódott volt a brazil verseny leintését követően, amit a második helyen fejezett be a német csapattársa mögött. Abu Dhabiban azonban minden el fog dőlni kettejük között, bármi is történjék.

Lewis Hamilton

Maximálisan tisztában voltam vele, hogy bármi is történjék ezen a futamon, Abu Dhabiban fog eldőlni az, hogy Nico, vagy én nyerem meg a bajnokságot. Ettől független az volt a célom, hogy megnyerjem a versenyt, amire nagyon jó esélyem volt, még a nagyobb hibámat követően is. Azt gondolom, hogy az a hiba nélkül meglehetett volna, de ezen már kár elmélkedni.

A legfontosabb az, hogy még mindig az én kezemben van a bajnoki cím sorsa, és Abu Dhabiban ismét jó esélyem lehet a győzelemre. Nem lesz könnyű, mivel Nico rendkívül motivált, akárcsak én, és bármi közbe jöhet. Én azonban erre nem gondolok, csak arra, hogy minden jól fog menni.

Vannak helyzetek, amikor görcsössé kezdesz válni, de nálam ez most nem fordulhat elő, mivel már voltam hasonló szituációban, addig Nicónak ez lesz az első. Ez különbséget jelenthet, de nem hiszem, hogy ez fog dönteni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Most vár rám egy kis pihenés, mivel teljesen felfrissülve szeretnék nekivágni az évad utolsó hétvégéjének, ami egyúttal a legfontosabb és legizgalmasabb is lesz. Bízom benne, hogy fair módon dől majd el a cím sorsa. Minden tőlem telhetőt megteszek majd a siker érdekében, akárcsak eddig.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo hiába esett ki és Vettel lett az 5. Brazíliában. a német rekorder kikapott 2014-ben a csapattársától
Következő cikk Mercedes: le a kalappal Rosberg előtt, Hamilton kicsúszása mindent eldöntött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország