Hamilton: Nem értem ezeket a versenyzőket... (videóval)
A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton még az Osztrák Nagydíj sprintfutamán mondta azt, hogy nem ért néhány versenyzőt, utalva a rajtbaleset egyik elszenvedőjére, Pierre Gaslyra.
Lewis Hamilton hétvégéje nem indult túl jól, miután a pénteki időmérő harmadik szakaszában a hétszeres világbajnok összetörte az autóját, a sprinten pedig „csak” a nyolcadik helyig jutott.
Ennek ellenére a dobogón végzett a brit versenyző, aki a sprint után még azt mondta, nem ért néhány pilótát, elsősorban Pierre Gaslyra utalva, aki eltalálta Hamilton autójának a jobb oldalát:
„Először is, nem sikerült túl jól a rajtom. Másodszor, nem értem ezeket a versenyzőket. Keresztbe kasul mozognak, nem tudom, hogy tudják-e, hogy ezt csinálják, de egyszerűen felesleges volt Pierre manővere, annyi hely volt a jobb oldalán.”
„Azért pedig hálás vagyok, hogy folytatni tudtam a sprintet” – tette hozzá Hamilton az F1.com-nak, a sprint rajtbalesete pedig az alábbi beágyazásban vagy erre a linkre kattintva tekinthető meg.
Új problémára hívta fel az FIA figyelmét Vettel: szabályváltozást követel!
Idősebb Carlos Sainz komoly balesetnek volt részese az Extreme E-ben...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.