BRÉKING

Hamilton: Nem érdekel a harmadik hely elvesztése

Lewis Hamilton kicsit sem szomorkodik amiatt, hogy elvesztette a harmadik helyet a 2013-as bajnokságban.

A brit világbajnok és az időközben az F1-ből távozott Mark Webber nagy csatát vívott egymással az évadzáró brazil versenyen a bajnokság harmadik helyéért. A képzeletbeli dobogó legalsó fokát végül a Red Bull versenyzője szerezte meg, aki így ott lehet az FIA gálaestjén, ahol az első három helyezettet fogják díjazni.

„Egyáltalán nem érdekel, hogy nem lettem harmadik. Ez semmi szerepet nem játszik nálam. Nem beszélve arról, hogy az autója az egész szezonban sokkal gyorsabb volt, mint mi.” – mondta Hamilton a riporterek előtt Interlagosban a verseny leintését követően.

„Számomra az volt a fontos, hogy a Mercedes megszerezze a konstruktőri második helyet, amit véghez is vittünk. Ennek nagyon örülök, de miután a bajnokságot már nem nyerhettem meg, nem igazán érdekelt, hogy hol végzek. Természetesen a hozzáállásom semmit nem változott, mert a csapatomért küzdöttem és végül megérte.”

„Ha mégis sikerült volna a harmadik helyen zárnom, az sem jelentett volna túl sokat. Mint mondtam, az út végén csak a győzelem számít. A konstruktőri bajnokság volt a legfontosabb, és ennek megfelelően küzdöttem.”

A Mercedes azonban kis híján vereséget szenvedett a Ferraritól, köszönhetően a brit pilóta hibájának, amikor nekiment Valtteri Bottas (Williams) autójának.

„Ez valóban csak egy versenybaleset volt, de a bírák másképp látták. Akkor már a fékezési zónában voltunk, és épp a kanyar bevételére készültünk. Ezek a dolgok néha megtörténnek. Persze jobb lett volna mindezt elkerülni, de ilyen a versenysport.”

Hamilton sokat nem fog pihenni, mert a 2014-es év komoly változásokat hoz majd.

„Keményen fogok készülni a téli időszakban. Mindent megteszek majd, hogy a megfelelő módon fel tudjak készülni az új kihívásokra. Ez kicsit olyan lesz, mint amikor életem első F1-es szezonjára készültem. Fontos, hogy minden a helyére kerüljön, mert idén voltak bizonyos problémáim az autó kezelhetőségével, és sokszor a gép nem úgy viselkedett a féktávokon, mint kellett volna.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kovalainen: A terv az, hogy a Caterham versenyzője legyek jövőre
Következő cikk Red Bull: Az emberek nem ismerik el, hogy Vettel valójában mennyire jó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország