Hamilton: nem emiatt ment el mellettem Verstappen az újraindításnál
Lewis Hamilton elmondta, hogy Max Verstappen akkor is elment volna mellette a Holland Nagydíj újraindításakor, ha ő éppen nem a rossz motormódban van.
Pedig a hétszeres bajnokot még versenymérnöke is figyelmeztette arra a kulcsfontosságú újraindítás előtt, hogy váltson motormódot, ő azonban ezt nem tette meg időben, így látszólag ezen múlt, hogy Verstappen már a célvonalnál ellenfele mellé ért, majd könnyedén lehagyta őt.
„Amikor lassú körökét mész, akkor egy adott módban vagy, majd pedig átváltasz egy másikra a kezdésnél. Én kissé elkéstem vele, de ez nem eredményezett különbséget. Kiszámolták a távolságokat, és az egyenesben már a megfelelőt használtam, de amúgy is elment volna” – nyilatkozta Hamilton.
Érzése szerint, ha a végén ő is lágyakon lett volna, mint legtöbb riválisa, akkor minimum a második helyen érhetett volna célba. A nagyobb probléma azonban számára inkább az volt, hogy a korábbi virtuális biztonsági autó miatt nem futhatták ki az egykiállásos taktikájukat.
„Jók voltunk egy kiállással. A VSC-vel azonban balszerencsénk volt, idén már nem először.” Hamilton mostani hétvégéje pedig szintén nem tűnik túl biztatónak, mivel motorcsere miatt csak a mezőny végéről vághat majd neki az Olasz Nagydíjnak.
„A harmadik erőforráson, melyet újonnan kaptam meg Spában, még mindig dolgoznak, ezért most nem használhatom, így kellett a negyedik is. Ez az én hibám, de remélem, hogy később még bevethető lesz” – utalt ezzel a Fernando Alonsóval történt spái incidensre, melyért elsősorban ő volt a felelős.
Emellett azt sem tudja, mennyire lesznek most versenyképesek Monzában, mivel legutóbb Spában egy hasonló pályán fényévekre le voltak maradva a Red Bulltól. „Rengeteget lépett előre a csapat, és hétvégéről hétvégére csökkentjük a lemaradást. Persze nem tudjuk, mi lesz most. Arra számítok, hogy gyengébbek leszünk, mint az elmúlt futamon, de majd elválik.”
Ezzel a különleges sisakfestéssel fognak menni a ferrarisok ezen a hétvégén
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.